Augusztus 15-e, Nagyboldogasszony mennybevételének ünnepe, s egyúttal első királyunk, államalapító Szent István ezen a napon ajánlotta fel országunkat Szűz Máriának. Ebből az alkalomból mutatott be szentmisét dr. Udvardy György érsek a vörösberényi Loyolai Szent Ignác-templomban, Megyesi Ferenc érseki szertartó, plébános atyával.

Homíliájában elhangzott: „Nagy ünnep ez számunkra. Ünnep Mária miatt, hiszen ebben az ünnepben, amikor fölfelé tekintünk ott az Atya dicsőségét, a Fiú uralmát és Máriának a szépségét látjuk, akkor ebben benne van az egész üdvösségünk története, ami mindvégig Máriához kötődik, a Szentlélekhez és az egyházhoz.” Szentbeszédében az érsek emlékeztetett, hogy a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelenül fogant. Az új teremtményt nem érintette a bűn, az áteredő bűnök terhe, ezért nem érintette a személyes bűnök terhe sem. Ő az, akinek teremtésében az embert Isten látni akarja.

„Méhébe fogadta Isten fiát, hordozta, és világra szülte. Ebben az emberi és isteni gesztusban benne van a megtestesülés. Benne van az Istennek az irgalma, benne van az Istennek a szándéka, olyan akarok lenni, mint te. Miért? Hogy ne legyen különbség, ne legyen távolság az Isten és az ember között, ne legyen semmi, ami elválasztja.  De ezáltal azt is jelzi, hogy az ember méltósága, Isten méltósága. Isteni életre való felhívás.” – hangsúlyozta Udvardy György. Hozzátette még, Mária élete Isten és az ember gyönyörű együttműködésének ajándéka, jelképe is egyben.

Kifejtette, Szűz Mária történetéből érdemes erőt meríteni: „mert a keresztségben Isten gyógyítja a sebet, a sebhelyeket, a gyenge motivációinkat, erősíti a mi sokszor gyenge érzelmeinket, betölti a vágyainkat, de új vágyat is ültet belénk. Képesek vagyunk befogadni az Isten igéjét. Képesek vagyunk hallgatni Isten szavát. Képesek vagyunk hordozni azt. Képesek vagyunk megjeleníteni ezt a világ számára. Képesek vagyunk remélni azt, hogy Jézus Krisztus megváltó művének az eredményeként és az Isten kegyelmével való együttműködésként eljuthatunk ebbe a dicsőségbe, mert a keresztségünk már ezt a dicsőséget jelenti számunkra.”

Udvardy György felidézte a kánai menyegző pillanatait is. „Tegyétek meg, amit mondott! – szólt Mária a szolgálóknak. Mert amit Jézus mond az jó, amit Jézus ad, hogy higgyünk, tegyünk, az jó, az a mi életünknek méltóságot ad. Amit Jézus mond, az bátorít minket, segít bennünket.

Ezt a krisztusi valóságot egészen sajátos módon tapasztaljuk meg Szent István királyunk felajánlásával, amikor népünket, nemzetünket, a jövőnket, a Boldogságos Szűz anyai oltalmába ajánlja. A felajánlás kapcsán is megtapasztaljuk, hogy Szűz Mária hathatós közbenjárónk.” – zárta gondolatait.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »