A keresztények egységéért szóló imanyolcad hatodik állomásán, január 17-én Veszprémben az Árpád-házi Szent Margit templomban Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a város katolikus, református és evangélikus lelkipásztorai és az egybegyűlt hívek ökumenikus közösségében.
A liturgiát Márfi Gyula érsek vezette a templom plébánosának, Szerenka Miklós érseki helynöknek közreműködésével, valamint Niederhoffer Zoltán református lelkész, Papp-Szabó Szimonetta református segédlelkész, Isó Zoltán evangélikus és Janka Ferenc görögkatolikus lelkész szolgálatával.
Bevezetőben Szerenka Miklós emlékeztetett a kanadai keresztényeknek az idei imahétre kijelölt vezérigéjére („Hát részekre szakítható-e Krisztus?” – 1Kor. 1, 1-17 alapján), melynek a hatodik napra rendelt buzdítása arra hív fel, hogy „együtt keressék a megegyezést” a különböző felekezetű krisztushívők. A liturgia a katolikus szertartás menetét követve a bűnvallással, majd Isten énekes dicsőítésével folytatódott. Az olvasmányt a Bírák könyvéből Papp-Szabó Szimonetta, a szentleckét Szent Pál apostol korintusiaknak írott első leveléből Isó Zoltán s az evangéliumot Szent Lukács könyvéből Niederhoffer Zoltán lelkész olvasta fel.
Steinbach József püspök a XXXIV. Zsoltár felhívása alapján hirdette az igét. Hogyan gondolja azt Isten, hogy mi keresztények, akik különböző felekezetekben élünk, megegyezésre jussunk egymással? – vetette fel. Erre vonatkozóan a zsoltáros határozott, mindennapi feladatsort jelöl ki számunkra, mutatott rá. Nyomatékot adva ezzel annak, hogy Isten nem elsősorban tantételeken keresztül akarja, hogy egyezségre jussunk, hanem cselekedeteinken, megélt hitünkön át. Először is felszólít minket, hogy magasztaljuk együtt az Urat, áldjuk szent nevét, dicsérjük Őt. A magasztalás lényege, hogy az ember helyzetétől, körülményeitől függetlenül elismeri, hogy az élet ura Isten, s rajta kívül nincs más. Vagyis Isten – aki Krisztusban megmutatta magát – a világ Teremtője, Gondviselője, Megváltója, a királyok Királya seregek Istene, a történelem Ura, a mindenség Mindenható Istene. Másodsorban arra buzdít a zsoltár, hogy együtt folyamodjunk, könyörögjünk Istenhez! Ha a magasztalásban elismertük azt, hogy Isten a leghatalmasabb úr, akkor közös folyamodásunkkal alázattal elismerjük azt is, hogy mi viszont mindannyian picinyek vagyunk. A hívő ember kegyelmi állapota az, hogy tudatában van kicsinységének, törékenységének, esendőségének, bűnösségének, mondta. Rádöbben, hogy gyöngesége folytán Isten védelmére szorul, s szükséges, hogy hozzá folyamodjék áldásért, közösségben embertársaival. Isten pedig lehajol és megáld mindenkit és felemeli magához mindazokat, akik tiszta lélekkel fordulnak hozzá, mutatott rá a püspök. Harmadsorban arra hív fel a zsoltáros, hogy „féljük együtt az Urat”. Az istenfélelem megnyilvánulása, hogy szeretjük embertársainkat, még az ellenségeinket is. Hogy nem várunk a másikra, hanem magunk tesszük meg embertársaink, akár haragosaink felé is az első lépést.
Végül a figyelmeztetések sorában arra hív fel a zsoltáros, hogy buzgón tegyünk hitvallást Urunkról, emelte ki a püspök. Ebben az elvilágiasodott, Istentől egyre inkább elszakadt Európában egyre nagyobb szükség lesz arra, hogy mi keresztények szelíd, de határozott szeretettel tegyünk bizonyságot arról, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Ez mindannyiunk küldetése, és ezt nem is mindig szavakkal kell képviselnünk, hanem sokszor elég, ha meglátják rajtunk az emberek a hit örömét, azt a mennyei többletet, ami, mint Krisztus szeretete sugárzik belőlünk, zárta gondolatait Steinbach József püspök.
Az istentisztelet az Apostoli hitvallással, majd az egyetemes könyörgésekkel, az Úr imádságával folytatódott, végül ökumenikus áldással zárult.
Toldi Éva
[simpleviewer gallery_id=”448″]