A jeles piarista szerzetes-tudós, Laczkó Dezső geológus által 110 éve alapított és nevét viselő Veszprém megyei múzeum jubileumi szabadegyetemi előadássorozatot indított az idén az intézmény történetét, munkásságát reprezentálva a közösség felé. Október 8-án S. dr. Lackovits Emőke Móra Ferenc-díjas és a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett nyugalmazott néprajzkutató – aki főként a szakrális néprajz, a népi vallásosság területén munkálkodott – , volt a rendezvénysorozat legutóbbi előadója.
A jeles muzeológus 35 esztendőn át gazdagította tevékenységével a megyei múzeum szellemi és tárgyi értéktárát. Évtizedeken át gyűjtötte a népszokásokat, liturgikus és paraliturgikus tárgyi értékeket, művészeti alkotásokat, fotográfiákat, egyháztörténeti dokumentumokat, népi és szertartási viseleteket, öltözeteket, liturgikus textíliákat, amelyek gyakran plébániák rejtett zugaiban húzódtak meg, mint kiszolgált vagy már hasznavehetetlennek ítélt „kacatok”. Pedig óriási kulturális és lelki értékük volt.
Hosszú éveken át az egyházi esztendő jeles napjait, s ahhoz kötődő népszokásokat kutatta. Ebben a munkában hosszú és rendkívül jó együttműködésben munkálkodhatott a falusi plébánosokkal. Kiemelte a sorból Ebele Ferenc érseki tanácsost, nyugalmazott magyarpolányi plébánost – akit köszöntött is a hallgatóság soraiban –, aki különösen nagy segítséget nyújtott e tekintetben. Két esztendőn át minden jeles ünnepen megfigyelte és lejegyezte az adott aprófalvakban még élő szakrális hagyományokat, s filmet is készítettek erről. Voltak olyan szokások is, amelyek már korunkra feledésbe mentek, de a plébánosok segítségével sikerült feleleveníteni, visszahozni őket a gyakorlatba. Így például ma már megyeszerte elmondható, hogy megünneplik mindenütt Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének napját – természetesen térségenként és szinte településenként más-más hagyománykörrel. De megelevenedtek az ősi keresztjáró napok is, vagy a bölcsőcske-járás Felsőörsön, valamint a Szállást keres a Szent Család szokása, amely például az elsők között Tihanyban még Pászthory Valter bencés atya idején kezdődött el. De ilyen visszaültetett, újjáéledt szakrális szokássá lett ismét az öt évtizeden át politikai intézkedéssel visszakényszerített vízszentelés, házszentelés hagyománya. Vagy a németajkú településeken szokásos barkaültetés hagyománya, amikor Virágvasárnap a halott nyughelyének földjébe szúrtak a hozzátartozók, barátok egy-egy felszentelt barkaágat, mondván: „nekik is jusson a szentöltből”. A legmegindítóbb szokások egyike volt Magyarpolányban, mikor Nagypéntek hajnalban az asszonyok szótlanul mentek föl a kálváriára, némán, mert: „mindenkinek van valami búja-bánata, amit úgy akar letenni Krisztus lábához, hogy azt senki ne hallja, ne lássa” – s ez a népszokás is újra meggyökeresedett a faluban, fűzte hozzá az előadó, aki vetített képekkel is illusztrálta beszámolóját.
Szólt sok-sok kiállításról, amelyeket ő rendezett Veszprémben vagy a határon túl, Felvidéken, Erdélyben is, melyek közül kiemelte többek között a 2006-ban az akkori intézményükben, a veszprémi várban megrendezett „Istenes életre késztető alkotások” című tematikus kiállítását, melyet a nemrég az Örök Hazába költözött Jáki Sándor Teodóz bencés atya, a népi vallásosság zenekutatója nyitott meg, s melyet Szendi József ny. és Márfi Gyula jelenlegi érsek is támogattak, s melyet nagyban gazdagított az azóta szintén megboldogult Markója László, kislődi plébános plébániai egyháztörténeti gyűjteménye.
S. dr. Lackovits Emőke kezdeményezésére indult meg az a nemzetközi konferenciasorozat, amely Népi vallásosság a Kárpát-medencében címmel két évtizeden át közösen, váltakozó helyszíneken fogta össze a szakrális néprajz kutatóit, megosztva eredményeiket az előadásaikkal. S az ő nevéhez kötődik az Orbán Balázs Alapítvány létrehívása is, amely határon túli diákok felsőfokú tanulmányainak támogatását szolgálja ma is.
Toldi Éva