Március 8-án, pénteken városi keresztutat tartottak Veszprémben Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével.
A Margit-romoktól a Benedek-hegyig tartó veszprémi keresztúton több százan vettek részt. A város összes plébániája összefogott és a hívők együtt járták végig Jézus szenvedéstörténetének állomásait, amit a Szent Mihály plébánia szervezett meg, a stációk elmélkedéseit pedig az Egyetemi Lelkészség főiskolásai és egyetemistái írták.
Dr. Udvardy György úgy fogalmazott,egyházunk tradíciója ez a szép vallási hagyomány, amikor végigjárjuk Jézus szenvedéstörténetének kiemelt eseményeit.
– Ezek az események olyanok, amelyek Jézus életében történtek, de kifejezőek, mert mindannyiunk életében fel tudjuk fedezni bármelyiket is, ítélkezést, elesést, segítést, kívülről való érzelemnyilvánítást, magányt, újabb elesést, és aztán a keresztnek a tapasztalatát, ami egyszerre jelenti azt, hogy Jézus meghívott bennünket erre az életre, és ő a teljes életét akarja megosztani velünk. Így a szenvedését is. És ez nem olyan, amitől menekülnünk kell, még ha fájdalmas is, hanem olyan, amiben azonosulni tudunk Jézusunkkal, aki az Atyához vezet bennünket.
A folytatásban arról beszélt, hogy a keresztútjárásnál megfogalmazhatjuk a saját nehézségeinket, keresztjeinket, hordozzuk azokat, akik különösen is kérik ezt tőlünk, de valójában Jézus az, aki járja velünk minden nap a mi utunkat, ami keresztút is, szenvedés is, de a dicsőséges feltámadásnak is az előképe, illetve jelei megnyilvánulnak rajta. Amikor most járjuk a keresztutat, akkor az egyház misztériumjátékának a hagyományát is felelevenítjük, vagyis hogy részeseivé válunk mindannak, amiről az énekek, az imádságok beszélnek. A mostani elmélkedések jelentős részét az itt imádságban résztvevők, az Egyetemi Lelkészség főiskolásai és egyetemistái írták. Saját életutuk is megjelenik ebben, saját elmondásuk, tapasztalatuk Jézusról, a megváltásról teljesen a miénk lesz így.
A szívig hatoló keresztút végén a Benedek-hegy tetején érsek atya még kifejtette:
– A hegyen Jézus Krisztus keresztje vár bennünket. Micsoda nagy ajándék, hogy városunk fölé, Jézus Krisztus keresztje magasodik. Milyen nagy ajándék, hogy látóképünkbe szinte beleül ennek a hegynek a látványa, hozzátartozik életterünkhöz, és milyen jó, hogy ennek a látótérnek a középpontjában, Jézus Krisztus keresztje áll. Mindennap, bárhol is vagyunk ennek a városnak a pontján, lélekben fel tudjuk emelni fejünket, és abban a pillanatban, amikor ezt megtesszük, akkor Krisztus keresztjét látjuk. A szenvedésnek és a megváltásnak a jelképe, szimbóluma, de az életnek a szimbóluma. Napról napra hordozhatjuk mindennapi keresztjeinket, akár megoldhatatlanul is, és mégis jó tudni, hogyha feltekintünk Krisztus ott van. Ő már ezt végigjárta, ő már ezt megélte.
