Badacsonytomaj – több más helyszín mellett, évről évre szervez itt nyári tábort rászoruló gyermekek részére a Karitász. Idén fogyatékkal élő gyermekek és fiatal felnőttek töltöttek egy hetet a Badacsony lábánál. A Veszprém – Főegyházmegyei Karitász munkatársai, önkéntesei alkalmanként látogatják a gyerekeket és programokat szerveznek nekik a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményének veszprémi telephelyén. Idén júniusban a magyar népmesék hangulatával átitatott tematikus bentlakásos táborral ajándékozták meg őket. Pillantsuk bele egy kicsit a tábori élet hangulatába:
Egy, kettő, három… még számolni is sok mennyi kerekes széket gördítenek ki a segítők a Karitász furgon rakteréből. Mire mind a kilenc kocsi előkerül, és a gyerekeket gondozó intézmény három mikrobuszából a többiek is kiszállnak, teljesen benépesedik és megtelik vidámsággal a plébánia közösségi házának udvara. A berendezkedés és a táborhely felfedezésének élménye után nekilátnak a gyerekek ideiglenes otthonuk feldíszítéséhez. A népmesék hangulata már ekkor beköltözik a házba. A gyerekek saját maguk rajzolják és festik a kecskegidákat, kismalacokat és számos mesefigurát egy – egy nagy plakátra, hogy aztán azokat felragasszák a szobák ajtóira. Vidám játék és vacsora után már a következő nap eseményeire készülődnek és többen a megérkezés és új események izgalmától hamar álomba szenderülnek. Még nem tudják, hogy mennyi élmény vár rájuk a héten: lesz óriási vihar, ragyogó napsütés, tábori zászlókészítés, tenyérfestés, néptánc és népi játékok, népmesék minden mennyiségben, éttermi vacsorák, vendégek is érkeznek majd hozzájuk, kirándulni is fognak Badacsonyba és lángost falatozni a kikötőnél, áthajóznak Fonyódra, kisvonattal körbejárják a badacsonyi szőlőhegyet és nagyon sok boldog percet töltenek együtt játékban. Hipp hopp eltelik a hét és amilyen izgalmas, vidám volt az érkezés napja, olyan visszafogott a búcsúzásé. A gyerekek és a segítők is szorgosan, de csendesen pakolják össze a tábori felszerelést, és a csomagokat. Van, aki azt mormolja magában: „nem, nem megyek vissza, én maradok” mások azt kérdezik kissé búsan „mikor jövünk megint”, de amikor arról faggatózunk, hogy jól érezték e magunkat, újra mosoly tölti el az arcokat és egyszerre kiabálják: „IGEEEEN”
Nekünk segítőknek pedig egyöntetű véleményünk, hogy minden együtt töltött pillanat, mosoly és gyerekek arcára kiülő önfeledt öröm örök emlék marad a szívünkben.
Ezúton is szeretném megköszönni minden az intézményből segítőként velünk tartó munkatárs és az önkéntesek áldozatos segítségét és mindazok támogatását, akik hozzájárultak anyagiakkal, munkájukkal ennek a különleges élménynek a magvalósításához.
Zagyva Richárd
