Július 21-én a keszthelyi Kis Szent Teréz bazilikában köszöntötték a zarándokok a Kármelhegyi Boldogasszonyt a templom kis búcsúja alkalmából. Az ünnep különlegességéhez hozzátartozott, hogy a plébánián diakónusi gyakorlatát eltöltött Ft. dr. Kulcsár Dávid atya ünnepélyes újmisével ajándékozta meg a híveket a vasárnap nagymiséjében. A nagymise szónoka Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája volt.

A kis búcsúra való lelki készület a Kármelhegyi Boldogasszony kilencedével kezdődött meg az egyházközség számára, melyet a búcsú liturgikus napján július 16-án szentmise követett, amelyben lehetőség nyílott a skapuláré ünnepélyes felvételére.

Az ünnepélyes búcsúi szentmise július 21-én, délelőtt 10.30-kor kezdődött a zsúfolásig megtelt bazilikában. A szentmisében Dr. Fodor János plébános atya köszöntötte Kocsis Fülöp érsek-metropolita atyát, majd az újmisés Dávid atyát és külön köszöntve az egybegyűlt zarándokokat és az egyházközség híveit.

Kocsis Fülöp homíliájában kiemelte, hogy az Úristen mindent megtesz azért, hogy közelebb kerüljön hozzánk és nem kell a mennyországban lennünk, hogy megtapasztaljuk az Ő közelségét, mivel az otthonába hív minket. Ezt a gondolatát szemléltette azzal az ószövetségi képpel, amikor Ábrahám otthonába fogadta a három titokzatos vendéget a keleti vendégszeretet lelkületével.

A vasárnapi szentleckét magyarázván arra buzdított érsek atya, hogy Szent Pál apostollal együtt mi is örömmel szenvedjünk Krisztusért és másokért, mert a szenvedésnek akkor van értelme, ha azt másokért vállaljuk s ez a szenvedés járjon derűvel az arcunkon. Szenvedéseinket ne hagyjuk, hogy kárba vesszenek, hanem ajánljuk fel az Istennek másokért és önmagunkért, odatéve Jézus szenvedése és keresztje mellé.

Végül pedig a vasárnapi evangéliumból olvasott Mária alakja és Ábrahám története közötti párhuzamokra hívta fel a hívek figyelmét azért, hogy Ábrahámhoz és Máriához hasonlóan tudjunk mi is megállni a hétköznapi feladataink közepette, hogy oda tudjunk figyelni Jézusra, megértsük, hogy kicsoda számunkra és észre vegyük, hogy Jézus ott lakik bennünk.

Homíliáját lezárva buzdítást kaptunk arra, hogy tegyünk félre mindent arra az időre, amikor szentmisén veszünk részt, hiszen erre figyelmeztet bennünket a keleti liturgia szövege „tegyünk félre mostan minden földi gondot”, mert a szentmise a legnagyobb titok és a legnagyobb ajándék számunkra.

Az ünnepélyes nagymise körmenettel folytatódott Keszthely utcáin, ahol a lakóházak ablakaiban égő gyertyával és virágokkal várták a körmenetben érkező Kármelhegyi Boldogasszonyt, karján Jézussal és a skapuláréval. Visszaérkezve a templomba a zarándokok hálát adtak a kapott kegyelmekért a Te Deum-ot énekelve, s a szentmise zárásaként ünnepélyes újmisés áldásban részesültek a jelenlévő hívek.

 

67208116_353966541948872_717939646503321600_n
67334658_353966555282204_6240531345865441280_n
67335455_353966911948835_619406289209917440_o
67193358_353967061948820_1601270765519372288_o
67278063_353966995282160_9184780969721200640_o
67211593_353966578615535_2834026069957279744_o
67629171_353966735282186_7083416418552643584_o
66733386_353967248615468_1748357216265568256_o
67479790_353967988615394_7970431339608408064_o
67256920_353967691948757_42967200721534976_o
67214001_353967845282075_6749965474202648576_o
67205104_353967578615435_5117718111759368192_o
67179556_353966698615523_6693489334319841280_o
67063021_353967951948731_1087962885918818304_o
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »