“Isten irgalmas, bízik Európa megtérésében”
A keresztény filozófia és teológia egyik legjelentősebb képviselője, Aquinói Szent Tamás egyháztanító névünnepén tartották meg a katekéták napját a Veszprémi Főegyházmegyében.
„Szólásra nyitotta ajkát az egyházban, a bölcsesség és értelem lelkével töltötte be őt az Úr, a dicsőség ruháját adta reá” – hangzott fel a szentmisével kezdődő ünnepi szertartáson az egyháztanító emlékét idéző dicséret a Szent Mihály bazilikában. Márfi Gyula érsek emlékeztetett arra, hogy Aquinói Szent
Tamás is hitoktató volt a szó magasztos értelmében, hiszen a Szentháromságról szóló könyve, valamint a főművének tekinthető pogányok elleni summázat, a Summa theologica a mai katolikus teológiának is alappillére. Szentbeszédében a főpásztor többek között rámutatott:
Hazánk mai nehéz helyzetében, amikor a gazdasági válságnál súlyosabb erkölcsi válság jelei mutatkoznak nálunk is, olyan támadások érik nemzetünket Európából, amelyeket nekünk keresztényeknek vissza kell utasítanunk.
Támadják hazánkat, kormányunkat, mert a családokat tartja a nemzet fundamentumának, mert kiáll az élet védelme mellett a fogantatástól kezdve, mert alaptörvényünk a Himnusz szavaival, azaz Istenhez való fohászkodással kezdődik, s támadnak azért is, mert úgymond „nem vagyunk hajlandók európai módon viselkedni”, vagyis nem vagyunk hajlandók Európa modern bálványistenei (a pénzdiktatúra, a szélsőséges liberalizmus szabadossága) előtt térdet hajtani. Berzsenyinek A magyarokhoz írott háborgó sorait adaptálhatnánk napjaink Európájára is, mutatott rá: Romlásnak indult hajdan erős keresztény Európa! Nem látod, hős elődeid vére miként fajúl?… Majd hangsúlyozta: Azért ne essünk kétségbe, hiszen Krisztus ahogy lecsillapította a háborgó tengert, s most is ura lesz a jelenlegi válságos helyzetnek. Ezért papok, püspökök, katekéták
tartozzanak büszkén azok közé, akik nem hódolnak be a bálványistenek előtt. Isten irgalmas maradt máig Európához, mert bízik megtérésében, megtéríthetőségében, mondta. Legyünk ennek missziós munkásai valamennyien, buzdította a katekétákat, diakónusokat, paptestvéreit az érsek.
Az egyetemes könyörgésekben a katekéták imádkoztak a családokért, a szülőkért, hogy életükkel, szavaikkal jó példát adjanak gyermekeiknek s környezetüknek, valamint hogy az iskolák segítsék elő a hitoktatás megerősödését, támogassák a hitoktatók munkáját. Végezetül Vasáros József plébános, a hittanoktatás egyházmegyei referense szólt az idei hittanversenyre való felkészülésről, felkészítésről, s a katekéta-pályázatokról. A találkozó az érsekség Gizella-termében agapéval és lelki beszélgetéssel zárult.
Toldi Éva

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »