Katolikus oktatási intézményekért és a fiatalokért

Javasolt imádságok:

Mindenható Úristen! Alázatos szívvel fordulunk Tehozzád munkánk kezdetén. Nagyra törők céljaink, de gyarló a mi erőnk. Kérünk ezért, minden erőnek forrása, támaszd meg a mi gyengeségeinket, és tedd eredményessé munkánkat, hogy azzal, amit tanulunk, a Te dicsőségedet szolgáljuk, hazánknak és embertársainknak javára lehessünk. Add, hogy megalkuvás nélkül törekedjünk a jellemes életre, s szent igazságodtól és a becsülettől soha el ne tántorodjunk. Ámen.
(Cserkészek foglalkozás előtti imája)

Jöjj el Szentlélek Úristen, igazság és szeretet Lelke, adj nekünk jó lelket, kedvet, szorgalmat és kitartást ahhoz a munkához, amelyre meghívtál! Világosítsd meg értelmünket, hogy a természetben és az emberi életben fölfedezzük a Teremtő Atya nagy szándékait! Nevelj és alakíts bennünket, hogy egész életünkben alkalmasak legyünk az igazság szolgálatára, és így kiérdemeljük az örök élet jutalmát.
Krisztus, a mi Urunk által! Ámen.
(Tanulás előtti ima)

Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy az Út, amelyen járnunk kell, az Igazság, amelyet keresve keresünk, az Élet, amely egyetlen boldogságunk. Hálát adunk mindenért,
amit ma kaptunk tőled. Áldd meg egyházunkat, hazánkat, szüleinket és tanárainkat!
Segíts továbbra is, hogy úgy szeressük egymást és minden embert, ahogy tanítványaidhoz illik! Add, hogy eredményeink és kudarcaink egyformán Hozzád vezessenek. Te pedig vezess minket Atyádhoz, akit Veled és Általad dicsérünk most és mindörökké. Ámen.
(Tanulás utáni ima)

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »