Október a rózsafüzér hónapja Egyházunkban. Október 7-én, Rózsafüzér Királynője ünnepén, elsőcsütörtökön dr. Udvardy György veszprémi érsek imádkozott a papi- és szerzetesi hivatásokért a Keszthely-Zalaszentgróti Esperesi Kerület valamennyi megjelent papjával együtt Búcsúszentlászlón.
A főpásztor köszöntőjében elhangzott: „Kérni jöttünk ide, Főegyházmegyénk ősi kegyhelyére. Kérni a Boldogságos Szűz közbenjárását is, kérni az Urat papi hivatásokért, szerzetesi hivatásokért. Tudjuk jól, hogy a Jó Isten adja a hivatást, és Ő adja. Mi most azért imádkozunk, hogy fiataljaink, fiatal fiúk tudják felismerni, legyen bátorságuk, legyen merszük felismerni a hívószót. Azt a hívószót, ami sosem kényszerítő, sosem térdre ejtő, hanem nagyon csendes, de nagyon biztos, a szív mélyén születik meg. Legyen bátorság ahhoz, hogy a Szentegyház szent papjaként akarják az igét hirdetni, akarják a szentséget szolgálni, akarják a szegényekben Krisztust szolgálni és akarják a közösséget éltetni. Mennyire szükségünk van erre! Szükség van arra, hogy az Isten éltessen bennünket, az Isten éltetni akar bennünket a szentségek által, az ő tanítása által és az ő papjai által. Imádkozzunk most ezért!”
Október hónap révén a rózsafüzér imádságot imádkozták. A jelenlévő paptestvérek egy-egy tized elimádkozásával vezették az imádságot. Ezt követően pedig közösen Jézus Krisztusnak, az örök Főpapnak a litániáját imádkozták el.
A rózsafüzér imádság után a veszprémi érsek szentmisét celebrált.
A teljes szentbeszéd olvasható az alábbiakban:
Főtisztelendő paptestvérek, diakónus testvérek, kedves testvéreim. A mai napon Rózsafűzér Királynéjára is emlékezünk. S mint ahogy azt Szabolcs atya bevezető gondolataiból is hallhattuk, már a holnapi ünnepet akarjuk szívünkben örömként megélni. Magyarok Nagyasszonyára gondolunk, és így kérjük a Boldogságos Szűznek a segítségét. Három gondolatot szeretnék megosztani ezen az imádságos estén. A Boldogságos Szűz Máriát szent királyunk, Szent István királyunk megerősítve Jézusnak a kereszten adott ígéretét, anyánkul kéri, és neki ajánlja a koronában az országot. S így mi ennek a felajánlásnak a következtében s az évszázadok tapasztalatának az eredményeként, joggal szólíthatjuk úgy a Boldogságos Szűz Máriát, mint Magyarok Nagyasszonyát. Fontos ezt így megtennünk? Vagy jó ezt így megtennünk? Hiszen más népek is vannak, más népek is fordulnak a Boldogságos Szűz Máriához, és a számukra kedves módon, kedves elnevezéssel nevezik meg Őt. Ez valamiféle versenyt jelent? Vagy valamiféle kisajátítást jelent? Valamiféle pozíció keresést, hogy kit szeret jobban Szűz Mária? Bennünket magyarokat, vagy valamelyik más népet? Nyilván nem.
Teljesen fölösleges lenne ezen a módon gondolkodni, sokkal inkább azon a módon kell gondolkodnunk, mint ahogyan egy édesanyának több gyermeke van. Mindegyik gyermek, a saját édesanyját, édesanyjaként tiszteli. S örül annak, hogy ha a testvérei is tisztelik-szeretik. Egészen biztos, hogy ahogyan én ismertem az édesanyámat, úgy a testvérem nem tudta. De fordítva is igaz. S ez nem versengés volt. Hanem sokkal inkább egy gazdagság. Sokkal inkább az édesanyának, édesanyánknak a szeretetének a megosztása. Szeretetének a kiáradása, oltalma, védelme. Így amikor mi Magyarok Nagyasszonyaként tiszteljük a Boldogságos Szűz Máriát, akkor örülünk annak, hogy hozzá tartozunk. Örülünk annak, hogy édesanyánk. Örülünk annak, hogy számtalanszor megtapasztaltuk az Ő segítségét. Mint ahogy annak is örülünk, hogy más népek-nemzetek ugyanezt az anyai gondoskodást megtapasztalják. Megtapasztaljuk számtalanszor az anyai gondoskodást, oltalmat. Magyarok Nagyasszonyaként, Úrnőjeként tekintünk rá. S hányszor és hányszor tapasztaljuk meg mind a személyes életünkben, mind népünk, nemzetünk életében, ha a történelemre pillantást vetünk. Amikor nem feltétlenül megoldásokat kapunk. Nem feltétlenül olyan helyzetet kapunk, ami a nehézségeket, szenvedéseket elveszi tőlünk. De égi édesanyát kapunk úgy, hogy magához vonz bennünket, magához ölel bennünket, mint ahogyan az édesanya a gyermekét, s egy pillanat alatt, ami fájt, ami nehéz volt, ami megoldatlan volt, az megoldódik az édesanya közelében. Mert magához vonz bennünket. Milyen hálásnak kell lennünk, hogy szent királyunk ezt a felajánlást megtette, és milyen hálásnak kell lennünk, hogy népünk életében ez az anyai pártfogás, oltalom számtalan formában megjelent. Mi ennek az oltalomnak, pártfogásnak a lényege? Az, amiről az egyik elmélkedésben, az egyik titok elmélkedésben gondolkoztunk: Mária azt mondja a tanítványoknak – nekünk – tegyétek, amit mond. A Boldogságos Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya nekünk is ezt mondja. – „Tegyétek meg, amit Fiam mond. Mert az jó nektek.” Tegyétek meg! S bizony hányszor tapasztalhatjuk, amikor van bátorságunk megtenni Jézus parancsát, Jézus tanítását, akkor az életünk egyenes irányt vesz. S amikor félünk, okoskodunk, amikor saját elveinket, szokásainkat vagy éppen életvitelünket próbáljuk a középpontba állítani, akkor az életünk összegubancolódik. Nem is tudjuk, merre kellene menni. Mi lenne a jobb. Mit mondjak a gyerekemnek? Hogyan viselkedjem házastársammal? Hogyan viselkedjem munkában, társadalomban, kultúrában? Az édesanya mindig azt mondja – tegyétek meg, ami jó. Tegyétek meg amit Ő mond. S ezt az az édesanya mondja, aki teljesen egy volt fiának az életével a küldetésével. Aki osztozott szenvedésében, osztozott az Atyjához való ragaszkodásában is. Persze, hogy jót akar nekünk. Persze, hogy amikor azt mondja: tegyétek, amit mond, akkor a legjobbat tanácsolja nekünk. Hányszor és hányszor fölidézhetjük édesanyánknak a szavait, tanácsait amikor útra indultunk, amikor iskolába mentünk, amikor hosszabb útra vagy távolságra keltünk. Mit mondott? Sokszor olyan banálisnak tűnő mondatok voltak. De mégis a lényegről beszéltek. A jósághoz való ragaszkodásról, a hűségről, és arról, hogy itthon, itthon vagy. Tegyétek, amit mond.
Egyszerre tudunk odafigyelni a kimondott szavakra, s egyszerre tudjuk elengedni ezeket. Máriát szólítgatjuk, mint édesanyát, és Jézus életének a titkaiban mélyülünk el. Átjár bennünket, átmos bennünket a Rózsafűzér imádságnak az elmélkedése, a nyugalma az ismétlődő volta. S miközben imádkozunk, lelkünk megnyugvást kap. Új meglátásokra jutunk. Jézus életének az eseményeit szemléljük. Mert meg akarjuk tenni, amit Ő mond. Ezért testvérek, buzdítok mindenkit. Magamat is, paptestvéreket, diakónus testvéreket, testvéreket, mondjuk buzgón minden nap a Rózsafűzér imádságot. Ne legyen egyetlen nap sem, amikor időre, utazásra, fáradtságra, sok tevékenységre hivatkozva elmaradna az imádság. Amikor a Rózsafűzér imádság nem kerül be az ember életébe, vagy amikor onnan valamiért az előbb felsorolt okok miatt kikerül, akkor az életünk meggyengül. Akkor már nem én vagyok az ura sem az időmnek, sem feladataimnak, sem annak, hogy mi fontos vagy mi nem fontos. Nagyon gyorsan összekeverem a fontosat a szükségessel, a kényszerűvel, s az életem egy sodródássá válik. Amikor imádkozzuk a rózsafűzért, vesszük a bátorságot az arra szentelt időt – pedig már fáradt vagyok, pedig mást kellene tennem, pedig annyi minden jár a fejemben, akkor az életem erőforrást nyer. Az életem biztos pontot nyer. Talán nyugodtan lehet mondani, s az egyháznak ez tapasztalata is, a lelki életnek is, amikor a Rózsafűzér imádság benne van a napi imádságomban, akkor küzdelmekkel ugyan, de az életem iránya világos. Amikor valamiért ez kikerül, akkor nem biztos, hogy világosan látom az irányát. Persze az imádság az a hitnek a cselekedete. Az imádság a hitnek a gesztusa. XVI. Benedek pápa beszélt erről, hogy az imádság igen, sokszor küzdelmet jelent. Nehézséget jelent. Azért imádkozom, mert hiszem, hogy az imádságban az Istennel egyesülök. Pedig mennyi minden jár a fejemben. Mennyi minden elvenné az erőt. S milyen kedves, milyen könnyen be lehet kapcsolódni a Rózsafűzér imádságba. S milyen óriási erő van abban a családban, ahol ezt együtt imádkozzák. Milyen óriási erő van abban az emberben, aki ezt megteszi. Milyen óriási erő van abban, aki a szétszóródott idejét összefűzi a rózsafűzér által. S az Istennek tudja adni. Testvérek, sok mindent mondunk a világról. Milyen, hogy küzdeni kell, az ideológiákkal kapcsolatban, a társadalommal, a gondolkodással, azokkal a szemléletmódokkal kapcsolatban, amelyek tényleg az ember ellen vannak. Ez nem kérdés. Ezeket elmondjuk. Sokszor talán panaszkodunk. Megállapítjuk. Valószínűleg igazunk is van. De valójában, sok esetben azt is el kell ismerni, el kell fogadni, bizony az imádságban való meggyengülésünk következménye az, hogy ilyen jelenségek a környezetünkben, társadalmunkban megjelennek. Térjünk vissza bátran. Az imádság, a hit cselekedetéhez. S milyen kedvesen, milyen anyaian, oltalmazóan szólítgat bennünket Szűz Mária október hónapjában. Legyen ez számunkra erőforrás, tanítsuk meg a gyermekeket, fiatalokat, nagyon tanulékonyak és nagyon gyorsan is megy ez.
S egészen nagy erővel bír az, amikor egy fiatalnak, egy gyermeknek a gesztusaiból ahogyan a Rózsafűzért fogja látszik, hogy ő ezt ismeri. Mire buzdít bennünket az egyházunk? Bennünket, az egyház püspökeit, papjait, hogy legyünk az imádság emberei, és tanítsuk a híveket imádkozni. Mert ha imádkozik, akkor megvan az ereje. Hát ezt szeretnénk. Ezért imádkozunk most a papokért is, ezért imádkozunk az itt jelen lévő fiatalokért is, hogy legyünk az imádság emberei. S a Magyarok Nagyasszonyának a segítségét, oltalmát bátran kérhetjük és kérjük is. Ámen.
A teljes imaalkalom és szentmise visszanézhető:
https://www.youtube.com/watch?v=FEzIpZCwW_k