Készíts angyalbatyut egy nehéz sorsú gyermeknek! Ezzel a felhívással fordul az adományozókhoz a Katolikus Karitász. Az országos ajándékgyűjtési akcióban a gyermekek egy kisebb dobozba becsomagolhatják azokat a játékokat, rajzokat, plüss figurákat vagy más egyéb dolgokat, amik jó állapotban vannak, és más gyermek örülne nekik karácsonyra. December 4-ig a Ranolder iskolában és a Kármelben is le lehet adni a csomagokat.

Színes ceruza, távcső és barkácsjátékok is kerültek a ranolderesek első angyalbatyujába. Egy megunt ajándékkal is nagy örömet lehet szerezni másnak. „Anya mondta, hogy készítsünk ilyeneket és beleegyeztem, mert már vannak olyan játékaim, amiket nem használok” – mondta Maszlagi Kálmán tanuló.

Az iskola már tavaly is részt vett a programban. Akkor több mint 30 csomagot állítottak össze a tanulók és családjaik. Az iskolavezetés szerint nagyon jó a kezdeményezés, hogy gyermekek ajándékoznak meg gyermekeket.

Őry Gábor igazgató: „Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ne csak kapjanak ajándékot, hanem megtapasztalják az ajándékozás örömét is és fontos az is, hogy tudják, nem mindegyik család engedheti meg magának, hogy esetleg drágább ajándékot vegyen, vagy egyáltalán ajándékot vegyen a gyermekének. Ezáltal ők is átérezhetik az ajándékozásnak az örömét.”

A becsomagolt dobozt fel kell címkézni, hogy hány éves fiúnak, vagy lánynak ajánlják az ajándékot. A Karitász önkéntesei azt kérik, lehetőleg romlandó vagy törékeny dolgokat ne helyezzenek a csomagokba. Akik nem tudnak kézzel fogható ajándékot küldeni, azok a 1356-os telefonszám felhívásával 500 forinttal járulhatnak hozzá az Angyalbatyu akcióhoz. A Kármelben működő helyi Karitász csoport a hétvégén megkezdi az élelmiszergyűjtést is. 

Szanatiné Könyves Györgyi, a Kármelhegyi Boldogasszony Karitász vezetője: „Közeleg a karácsony és ilyenkor már elkezdjük november végén, a 18-19-i hétvégén és az utána következő héten is bármikor be lehet hozni élelmiszert a gyűjtési akcióhoz és az utána következő hétvégén is minden misén itt leszünk. Szeretettel várjuk és kérjük, hogy amennyiben tudnak, az anyagi lehetőségük megengedi, akkor járuljanak hozzá ehhez a gyűjtési akcióhoz, mert ezzel megint nagyon sook embernek tudunk segíteni karácsonyra.”

A Karitász helyi csoportjának tagjai Szent Erzsébet ünnepén Erzsébet kenyereket osztanak november 19-én, vasárnap a Kármelben és a Fő téri templomban is.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »