Miklósa Erika operaénekes és Szamosi Szabolcs orgonaművész közös előadása páratlan élménnyel ajándékozta meg az OrgonaPont koncertsorozat résztvevőit.

A Filharmónia Magyarország az idén is megrendezte az Orgonák Éjszakája és az OrgonaPont eseménysorozatot, amelynek keretén belül több mint hatvan városban közel száz koncertet tartottak meg. Legutóbb a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban lehettünk tanúi egy lélekemelő, csodálatos produkciónak, ahol Szamosi Szabolcs orgonaművész és Miklósa Erika operaénekes közösen léptek fel.

A gondosan megválogatott repertorában nagy, klasszikus ívű darabok is felcsendültek, de a közönség legnagyobb örömére, a szakrális muzsika egyik legszebb himnuszának, az Ave Mariának külön blokkot is szenteltek. A csodálatos dallamok, és a két művész harmonikus előadása sokak szemébe csaltak könnyeket, s felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg a jelenlévőket.

A koncertet követően Szamosi Szabolcs orgonaművész nem győzte dicsérni az újjáépített hangszert:

   – Szeretnék gratulálni ehhez a csodálatos térhez, és természetesen a hangszerhez is. Az orgonaművésznek mindig nagy öröm, ha olyan zeneszerszámon játszhat, ami jól működik, és megfelelően fel van hangolva. Ez az orgona a lehetőségek tárháza sokszínűségével és nagyszerűségével. Köszönöm Udvardy György érsek atyának, hogy ilyen csodálatos térben ilyen nagyszerű hangszert építtetett – fogalmazott a művész.

Hozzátette, különleges lehetőség, hogy a lenti játszóasztalnál ülve, a közönség előtt szólaltathatta meg a hangszert.

  – Ez nagy örömömre már Pécsett is megadatott. Ott hosszú évekig együtt dolgozhattunk érsek atyával és úgy látszott, megtetszett neki ez a kialakítás. Ez nagyon jó a művésznek és a közönségnek is, mert bár az orgona érdekes, sokszínű, izgalmas hangszer, azonban a legkevésbé ismert és látható, mert mindig fönt, a karzaton helyezik el. A nézők nem látják a billentyűit, azt a sok gombot, amit kapcsolgatni kell.

Miklósa Erika koloratúrszoprán operaénekes elmondta, furcsa évet tudhat maga mögött, a nehéz időszakon a zene és a hit segítette át.

  – Ahhoz, hogy az ember fejlődjön, szükségesek a terhek is, nemcsak az örömök. Ma este a közönséggel megosztottam a kis belső viharaimat, de egyébként is nagyon jól éreztem magam. Annyira örültem neki, hogy ilyen sok ember volt kíváncsi a muzsikánkra. Remélem, hamarosan újra visszalátogathatok Veszprémbe, ebbe a csodálatos bazilikába. Még annyit tennék hozzá összegzésként az elhangzottakhoz, nagyon fontos, hogy az emberek ne távolodjanak el a hitüktől és gyakorolják a szeretetet.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »