2023. január 9-én, hétfőn, a közös iskolai szentmisét követően, Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan, házáldásra került sor a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskolában.

Vízkereszt ünnepével megkezdődött a házszentelések időszaka.

Otthonokra, középületekre és iskolákra is kérik ilyenkor Isten áldását. A Ranolder János Római Katolikus Általános Iskolában a diákoknak is természetes a szentelés.

Varga Vivien tanuló: „Mivel egy katolikus iskola vagyunk, nagyon fontosnak tartom, hogy itt is megtartsuk a házszentelést, és mi otthon is szoktunk házat szentelni, úgyhogy nekem ez nem újdonság.”

Az ajtó szemöldökfájára az évszám, illetve a C, M, B latin rövidítést írják, melynek jelentése: Krisztus áldja meg e hajlékot. A népi értelmezés szerint a G, M, B a háromkirályok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevét jelöli.

„Ahogy megemlékezünk az egyházi ünnepekről, a karácsonyról, a húsvétról, ugyanígy a házáldásnak a szokását is azért évente fel kell frissíteni, nem mintha
az áldás elveszne, de ezt is évente megerősítjük” – nyilatkozta Őry Gábor igazgató.

Keszthelyen azt tapasztalják, hogy szívesen hívják az emberek a papot házat szentelni. Új szokás például a családoknál, hogy a gyerekek a játékaikat vagy akár a kisállataikat is megszenteltetik.

Tál Zoltán plébános, lelki igazgató: „Szent Vendelkor vagy Szent Györgykor megáldjuk az állatokat, az állatoknak is van természetesen kis áldó szövege, akkor így természetesen lehetőség van rá, hogy az otthonok megáldásával együtt mindaz, ami hozzánk tartozik és kedves, legyen azon is Isten áldása.”

A HírTV riportja:
https://hirtv.hu/ahirtvhirei/megkezdodtek-a-hazszentelesek-a-katolikusegyhazban-2561567

forrás: Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV, videó: HírTV, fotó: Halász Gábor

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »