Már egészen közel kerültünk az Úr érkezéséhez. Ő az, aki gyógyít, vigasztal bennünket, aki új lehetőségeket tár fel előttünk. Őrá várakozunk, s már a várakozás is gyógyít, s már a várakozás is örömmel tölt el bennünket – hangsúlyozta adventi szentmiséjében a főpásztorunk, dr. Udvardy György.
Advent harmadik vasárnapján a devecseri Páduai Szent Antal-templomban mutatott be szentmisét dr. Udvardy György veszprémi érsek.
A főpásztor homíliájában a Keresztelő Jánosnak feltett kérdést állította fókuszba: “Ki vagy te?” és arról beszélt, hogyan válaszol Keresztelő János, tagadva, hogy ő lenne a Messiás vagy a próféta. Ezzel a tagadással valójában hitvallást tett arról, hogy már itt van az, akit vártak, és aki betölti az ősatyák ígéreteit.
– Valójában ez a mi örömünknek az oka, az alapja. Az Isten itt van közöttünk. Nem könnyű fölfedezni. Amikor adventben átéljük saját gyengeségünket, saját korlátjainkat, betegségeinket. Éppen az adventi idő az, amikor bátran kiálltunk az Isten után: ments meg, szabadíts meg, gyógyíts meg, vigasztalj meg – miért? Mert gyenge vagyok, mert bűneim foglya vagyok, mert elveszítettem a szabadságomat. Elkótyavetyéltem a méltóságomat.
S amikor mi kiáltunk, akkor éppen ebben a kiáltásban, a korlátjainkban, gyengeségeinkben fedezzük fel, de hát itt van az, aki jön, a Felkent, hogy gyógyítson, hogy szabadítson, hogy hirdesse számunkra az Úr kegyelmének esztendejét.
– Hogyan fedezzük fel a közöttünk lévő Urat? Advent ebben is segít. Éppen gyengeségeinkben, éppen elesettségünkben, éppen abban, ami rossz, vagy amiről nem is gondoljuk, hogy az Istennel való találkozásnak a lehetőségét hordozza. De ő jön, hogy gyógyítson, hogy megbocsássa bűneinket, hogy visszaadja szabadságunkat, hogy új életre támasszon bennünket. Hogyan fedezzük fel, amikor gyengeségeinkre az Istentől kérünk segítséget. Az Isten ismeri az én gyengeségeimet, rabságomat, elesettségemet, betegségemet, ismeri félelmeimet és jön, hogy gyógyítson, hogy szabaddá tegyen. Kell-e ettől nagyobb öröm? Kell-e ettől nagyobb vigasztalás? S közben megtisztítja a mi vágyainkat is. Mindazok a vágyak, amelyek nem jók, nem helyesek, nem az Istenre irányulnak. Ezeket ő meggyógyítja, megtisztítja és megszületnek azok a vágyak, amelyek az igazságra, a szépre, a jóra, a békességre, a szentségre, a törekvésre irányulnak. És ezért vigasztal bennünket a szentlecke tanítása, amikor azt halljuk, legyetek derűsek, legyetek állhatatosak az imádságban, derűsnek lenni, örvendezőnek lenni. Ez nem azt jelenti, hogy ne látnánk az élet realitását, ne látnánk a küzdelmeinket, esetlegesen ne szembesülnénk a bukásainkkal is.
– Legyetek derűsek! Ezért is figyelmeztet egyházunk advent harmadik vasárnapján, amikor az örvendezésnek a gondolatát állítja szemünk elé. Egyszerre látjuk saját elesettségünket, várjuk, hogy az Úr érkezzen, ugyanakkor örvendünk, mert ő ebben az elesettségben is segítségünkre siet. Itt van az Úr. Testvérek, ez nem pusztán a Szentírásnak egy elméleti fejtegetése vagy gondolata, hanem mindannyiunk életének a valósága. Az egyház abban segít, hogy nagyon őszintén, bátran szembesüljünk azzal, akik vagyunk, de ne csak a gyengeséggel, ne csak a bűnnel, ne csak az elesettséggel, mert ha ezt tennénk, nem lenne igaz, mert mi már megváltottak vagyunk, mi már ismerjük Jézus Krisztus személyét, ismerjük az ő tanítását, ismerjük a gyógyulásnak az útját. Ismerjük azt, hogy küzdelmeink ellenére az örök élet várományosai vagyunk.
– Ezért örvendünk. Talán ez a mai nap segíthet bennünket abban, hogy őszintén megfogalmazzam saját magam számára, miben vagyok gyenge, miben vagyok elesett, hol kívánom a gyógyulást? Hol kell az Istennek a segítsége? És ez igaz a magányos emberre, az idős emberre, a betegre, igaz a házaspárra, igaz a gyermekekre, igaz az egyházközösség egészére, igaz a plébániára. Mert éppen a gyógyulásunkban fog az Isten közel jönni hozzánk. Egy-egy belátásig el lehet jutni. Fölfedezem, belátom, elismerem a gyengeségemet, a korlátjaimat, de mi történik ezután?
A mai ünnep ebben akar segíteni. Higgyük el, az Úr közel van! Higgyük el, ő az, aki jön, hogy gyógyítson, hogy örömhírrel ajándékozzon meg bennünket, hogy szabadságunkat erősítse és új utakra vezessen bennünket!
– Olyan érdekes, hogy Jézus pontosan azzal akar megajándékozni bennünket, ami után leginkább vágyakozunk, és amitől talán leginkább szenvedünk. Higgyük el, hogy ő tényleg készíti ezt az ajándékot. Ezért legyünk örvendezőek, ezért legyünk derűsek, bátorítsuk is egymást. Ha valaki elveszíti a reményét, a derűjét, kérdezzünk rá, bátorítsuk őt, ne engedjük el egymás kezét, hiszen aki szomorú, aki csak a saját gyengeségeit nézi, nem jól látja a világot, nem látja jól saját magát sem, nem látja jól a jövőt sem. Csak a derűben, csak az örömben tudjuk jól látni mindazt, akik vagyunk, és amire az Isten meghívott bennünket.
Ez nem olyan öröm, amit hangulattal lehet kelteni, nem olyan öröm, ami elkülönül az élet realitásától, hanem éppen abból következik. Örvendjünk hát, örvendezzünk, legyünk derűsek és tartsunk ki az imádságban, hiszen az Úr érkezik, jön, hogy gyógyítson, szabadítson bennünket. Isten megajándékoz bennünket az idővel, a készületnek az idejével, és ebben a készületben már egészen közel érkeztünk az Úr érkezéséhez. Ő az, aki jön, ő az, aki gyógyít bennünket, aki vigasztal, aki új lehetőségeket tár fel előttünk. Őrá várakozunk, s már a várakozás is gyógyít, s már a várakozás is örömmel tölt el bennünket. Ne engedjük, hogy bármi is kilopja a szívükből az örömet. Sem a napi küzdelmek, sem a saját magunk gyengesége, sem a félelmek. Bennünket Krisztus megváltott, Krisztus közel van, Krisztus erőt ad, s Krisztus mindent, mindent ránk bíz ajándékul. Áldott készületet kívánok!
