Az elmúlt napok eseményei mindannyiunkat mélyen érintettek. Átéljük, hogy mindaz ami számunkra természetes, megszokott, a mindennapi tevékenység, a család körében, az oktatásban, a társadalomban, nem annyira magától értetődő. Az ember maga törékeny, s az ember maga olyan rendszert alakított ki a mindennapi életéhez, ami számára kényelmes, ámde nagyon törékeny. S ezt a törékenységünket átélve csatlakozunk Ferenc pápánk imádságos kéréséhez. Olykor imádkozunk a gondviselő Istenhez, imádkozunk égi Édesanyánkhoz, a Boldogságos Szűz Máriához, a betegek gyógyítójához és kérjük az Ő anyai oltalmát. Akkor, amikor imádkozunk, persze menedéket kérünk. De sokkal inkább kifejezzük azt az élményt, azt a tapasztalatot, hogy mi bízunk az Istenben. Mégpedig gyermeki bizalommal. Ezzel a gyermeki bizalommal fogalmazzuk meg kérésünket Szentatyánkkal együtt az orvosokért, a gyógyítókért, a betegekért, a magányosokért, a fiatalokért, mindazokért, akiket ez a járványeset nagyon mélyen és közvetlenül érint. És természetesen imádkozunk a felelős döntéshozókért is. Mennyire elgondolkoztató az elmúlt napokban akár a döntéshozók részéről, akár a szakhatóságok részéről, olyan beszélgetések során, amelyek erről az eseményről adtak tudósítást, olyan kérések fogalmazódtak meg, amelyek alapvetően morális tartalmú kérdések. Az önkorlátozás, a szolidaritás, a segítés, a komfortzónánknak a leszűkítése, másokra való figyelem, önkorlátozás, ezek mind-mind morális alappal bíró kategóriák. Ezeknek a meglétét, vagy éppen a hiányát, jelen napjainkban nagyon komolyan és nagyon komoly következményekkel látjuk. Azonban ez mindig is így van. Egy kultúra, egy társadalom, a közösségeink, azért tudnak hatékonyan, emberhez méltóan működni, mert benne az ember a célnak megfelelően önkorlátozást él meg, a javakat megfelelő módon akarja felhasználni, szolidáris módon akar figyelni a szegényre, a betegre, a kicsinyre. Azokra, akiknek nagyon nagy szüksége van a tanulásra. Olyan erények ezek, amelyek mind a bajban, mind a mindennapi életünkben szükségesek.
Nagyböjti időt élünk. A megújulásnak, a megtérésnek az ideje ez. Arra is lehetőségünk van, hogy a kialakított szokásainkon változtassunk, javítsunk, módosítsunk. Nem csak egyszerűen bűnt akarunk elhagyni, hanem éppen a nagyböjt lelkületéből új értelmet akarunk nyerni. Ezt az új értelmet – a metanoiának az új értelmét pedig Jézus Krisztustól és az Ő közösségétől kapjuk. Legyünk tehát bátrak életünk megszokott elemeinek a változtatásán, legyünk bátrak a konkrét közvetlen szeretet cselekedeteinek a gyakorlására, és legyen bátorságunk ahhoz, hogy leleményesen segítsünk mindazokon a testvéreinken, akik erre rászorulnak.