Isten nélkül az életünk olyan, mint a száraz falevél, amit a szél sodor össze-vissza céltalanul – hangsúlyozta kora hajnali, rorate miséjében dr. Udvardy György veszprémi érsek.
Az ajkai Jézus Szíve Plébánia-templomban gyűltek össze a hívek kora hajnalban, hogy meghallgassák főpásztorunk, dr. Udvardy György gondolatait a rorate misén.
A szertartáson Mária egyik Istent magasztaló énekét hallhattuk, amelyet az érsek úgy értelmezett, ebben Mária megfogalmazza örömét, az Isten embert mentő üdvösséges tervét, és kifejezi, hogy az Isten igazmondóz, hűséges, irgalmas, aki egészen másként közelít az emberhez, mint ahogy az ember azt gondolja, fölötte áll az emberi logikának és meg akarja szentelni azt. Az egyház is az irgalmas Isten gondolatában osztozik, és ez a gondolat tűnt ki a szentírási szakaszokból, ahogy a könyörgésből is, amely az emberi elesettségre is rámutatott.
– Fontos ez a tanítás, hiszen saját magunkat, saját magunk Isten keresését, útkeresését, akár küzdelmeit is könnyű úgy érteni, mintha ez valami nehézség lenne, valami olyan akadály, amit le kell győzni, de egyébként az ember élete rendben van. Ez a könyörgés arra világít rá, bizony a mi korlátaink, a mi gyengeségeink, a mi bűneink nem valami kicsiny kis hibát jelentenek az ember életében, hanem elfordulást az Istentől, ez pedig egyértelműen halált jelent. Halált, amiből mi nem tudunk kiszabadulni, de az Isten megszánja az embert. Ez a megszánás messze túlmutat egyfajta szánakozáson, egyfajta érzelmi azonosuláson, messze túlmutat azon, hogy együtt érzek az emberrel, ez a megszánás Isten részéről irgalom. Az az irgalom, amiről Mária énekelt. Az irgalomról, amikor tanít bennünket a katolikus egyház katekizmusa, vagy amikor az irgalmasság szentévét élhettük át. Nem tudjuk magunkat kívül helyezni Istennek a már megtörtént irgalmasságán. De mit is jelent ez? Az olvasmány egy ószövetségi képet alkalmaz, amikor a választott nép az egyiptomi fogságban fölkiált az Istenhez, a szolgaság házában rabszolgaként és azt mondja az Isten, meghallgatom népem kiáltását, fülembe veszem szavait, s megszabadítom őt. Isten irgalma ilyen, meghallja a kicsinyek kiáltását, meghallja kétségbeesett kiáltásunkat, azt, amit adventben is megfogalmazunk, hogy az életünk Isten nélkül olyan, mint a száraz falevél, amit a szél sodor össze-vissza céltalanul. Isten meghallja a mi kiáltásunkat, jajszavunkat és megszabadít bennünket. Isten megszánása ezt jelenti: megszabadít. És éppen ezért, amikor karácsonyra készülünk, a gyermek születésére, akkor ez életünk legnagyobb realitása. Az Isten belép az ember életébe, mert ismer bennünket, mert látja azt, hogy nélküle halálra szántak vagyunk, de irgalmazni akar, és ezt az irgalmat hozza közénk, közel hozzánk a gyermek születésében – fogalmazott az érsek.
– Ez persze nem azt jelenti, hogy a karácsonynak a boldog, bensőséges hangulatát ne élhetnénk át. De azt is jelenti, hogy ennek a nagyon reális valóságát is közel kell, hogy engedjük magunkhoz. Isten az, aki megment bennünket gyengeségünkből, megment bennünket elesettségünkből, a halálból, megszánt bennünket, irgalmaz és élettel ajándékoz meg. A könyörgés így folytatja: mindazok, akik várjuk Jézus Krisztus megtestesülését és hiszünk abban, mindannyian ott legyünk a Mgváltó mellett.
A gyermek születése számunkra a Megváltó születése. Isten szeretetének a megjelenése a megváltásban. Rászorulunk a megváltásra, ezt éljük át advent idején is.
Testvérek, amikor szembesülünk – és az advent kiváló alkalom erre – saját bűneinkkel, saját gyengeségeinkkel, feltör belőlünk a kiáltás: „Ments meg, Uram!”. Akkor Isten meghallja ezt, megszán bennünket, irgalmasan közelít hozzánk, elküldi a fiában végtelen szeretetét, irgalmát, megtestesül és mi hiszünk az ő megtestesülésének erejében, és ezért hihetjük azt is, hogy Ő a mi Megváltónk, és maga mellé vesz mindannyiunkat az Isten országában.
– Ez nem olyan valóság, ami egyszer majd megvalósul, hanem olyan valóság, ami átjárja az egész életünket. Ez ad erőt ahhoz, hogy most, amikor érezzük saját gyengeségeinket, akkor kiáltunk az Isten után, de már ennek a dicsőségnek a fényében tudjuk ezt megtenni. Ezért van bátorságunk reggelről reggelre idejönni, imádkozni, készülni az Úr érkezésére, mert tudjuk, hogy Ő megvált bennünket és tudjuk, hogy megtanít szeretni bennünket. Adjunk hálát az adventi szent időért. Adjunk hálát azért, hogy az Úr ilyen szelíden, de ilyen határozottan közelít hozzánk. Megérint bennünket, gyógyít bennünket és szeretetre hív. Miért? Mert irgalmas. És ez örömmel tölt el, ezért Máriának az Istent magasztaló éneke a mi énekünk is. Szívünknek az örömét is kifejezi, hitünket is, meggyőződésünket is.
– Az Úr születésének ünnepe közel van, legyünk bátrak tehát az ő jóságát befogadni. Megszánt bennünket, irgalmas velünk, és élettel akar megajándékozni. Ámen.
– Áldott készületet kívánok kedves testvéreknek és nagyon boldog karácsonyi ünnepet. Legyünk tanúi Isten irgalmának, Isten jóságának és annak a reménynek, hogy bennünket az Isten magához akar fölemelni abban a méltóságban, amit nekünk kezdettől fogva szánt. Szép ünnepet kívánok! Az Úr legyen veletek! – zárta gondolatait érsekünk.
