Március 29-én az utolsó tanítással fejeződött be Udvardy György veszprémi érsek nagyböjti lelkigyakorlata, melyet szerdánként a Feltámadt Üdvözítő (Károly) templomban tart szentmise keretében. A lelkigyakorlat olvasható, követhető élőben és utólag is megtekinthető az egyházmegye YouTube csatornáján.
Kedves testvérek!
Közös nagyböjti készületünkben lépésről lépésre haladtunk a megtérés útjának főbb elemeit szemünk előtt tartva, és most eljutunk a mai alkalommal oda, hogy valójában mi szabadok szeretnénk lenni. Szabadok, mégpedig a Krisztustól tanult módon.
Ahogyan a mai evangéliumban hallottuk: az igazság szabaddá tesz benneteket. Krisztus az igazság, Krisztus az, aki szabaddá tud bennünket tenni. Az újjáteremtett lélek örömével szeretnénk készülni a húsvétra, ahol ezt valóságosan meg is kapjuk. A II. korinthusi levél 5. fejezetének 17. verse ezt mondja: Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. Mindenki, aki Krisztusban van új teremtmény. Mi Krisztusban vagyunk, Krisztust hallgatjuk, Őt akarjuk követni, Őt vesszük magunkhoz az eucharisztiában, az Ő lelke van bennünk, az Ő egyházában élünk, az Ő egyházának a szentségei táplálnak bennünket – mi Krisztus új teremtményeiként akarunk élni. Amikor testvérek, a megtérésről, megbocsátásról, kiengesztelődésről gondolkodunk, akkor szeretnénk nem csak a bűneinktől megszabadulni, hanem új életet élni. Szeretnénk, hogy ez az új teremtés Jézus Krisztus által bennünk megvalósuljon. Személyes élménye mindannyiunknak a szabadulás. Jó lerakni a bűneinknek a terhét. Jó kilépni olyan helyzetből, ami nem az életre vezet. Jó elkerülni a bűnt, mert a bűn az terhel. Jó lenne elkerülni a múltunk fájdalmas eseményeit is. Jó letenni a rossz lelkiismeretet és szeretnénk szabadok lenni, vagyis új életet nyerni. Valójában mit szeretnénk? Azt, hogy a Szentlélek Úristen teremtsen újjá bennünket, új gondolattal, új erővel, új kapcsolatokkal, új bátorsággal. Ismétlem a második korinthusi levél mondatát: mindenki, aki Krisztusban van új teremtmény. Mi vagyunk azok. Miért? Mert az az újjáteremtés, ami a bűnbánatnak, a bűnbocsánatnak a szerves velejárója, az Jézus Krisztus föltámadásának a tényén alapul. Jézus Krisztus föltámadott, és mindenki, aki Benne hisz, megígérte annak számára az örök életet. A föltámadás bizonyosságából vesszük az erőt. Krisztus személyében kezdődik el számunkra az újjáteremtés. A megtestesülés, amikor közénk jön, a tanítása, amely örök, életre vezet. Tanítása örömhír mindannyiunk számára. 
Krisztus az öröm és nekünk adja a Szentlelkét. Bennünk él. Amikor átéljük Isten újjáteremtését, akkor nem csak ezen földi élet keretei között teremt újjá bennünket, hanem az igazi ajándékként újjáteremti a távlatot számunkra. Ismét van bátorságom hinni az örök életben. Ismét van bátorságom hinni a bűnbocsánatban, ismét van bátorságom bízni az Atyaistenben. Ez túllép a mindennapi kereteken, és föl tudjuk fedezni – éppen az örömben – Isten csodálatos tetteit saját életemben. De úgy tudjuk felfedezni, meglátni, hogy vélhetően nem változik a körülmény, nem változnak, akik és amik körül vesznek – és mégis fölfedezem Isten hatalmas csodatetteit az életemben. Fölfedezem az Isten iránti hűségnek az erejét. Milyen jó, hogy akarok ragaszkodni az Istenhez, és milyen fájdalmas, amikor ezt nem tettem. Milyen rossz, amikor bárkit is megbántottam. Az Isten iránti hűség örömét teremti bennünk az Isten a bűnbocsánatban. Milyen jó, hogy ebben megjelenik a végső időnek az öröme is, mert az Atyához indulunk. Az Atya háza és annak az ajtaja nyitva van előttünk, oda visszatérünk, az Atyától jövünk és az Atyához megyünk. De sokszor eltévesztjük, vagy éppen nem tartjuk fontosnak, vagy nem tudjuk, merre kell az atyai ház felé menni, vagy nem bízunk abban, hogy az atyai ház ajtaja nyitva van. A bűnbocsánat szentsége, a bűnbocsánat, a megtérés újjáteremti bennünk az atyai ház utáni vágyat, hogy oda akarjunk menni. Megkapjuk az üdvösség örömét, szabadnak érezhetjük magunkat, Istengyermeki létben tudunk élni, és az örök életnek megfelelő életformát élünk. Nagyon érdekes ilyen szempontból elolvasni a Római levél 8. fejezetét, amikor azt mondja az apostol: ti nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy féljetek. Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai. Ő, aki feltámasztotta Krisztust a halálból, halandó testeteket, lelketeket is életre kelti bennetek lakó lelke által. Ti lélek szerint éljetek. Micsoda erő, micsoda vigasztalás azok számára, akik megkaptuk Isten Szentlelkét, akiknek megbocsát a mennyei Atya. Igen ám, de mit jelent Isten megbocsátásának elnyerése után a megtérés örömében élni? Mint ahogy jeleztem az imént, akkor, amikor a körülmények nem feltétlenül változnak, amikor nem változik a kapcsolatrendszerem, a feladatom sora? Akkor mi történik? Mi változik? Én változom meg! Bennem van az öröm! Testvérek, az örömmel nem lehet vitatkozni. Az örömre csak rá lehet kérdezni, honnan van az örömöd? Honnan veszed az erőt? Honnan van a bátorságod, honnan van a reménységed? Az öröm isteni eredetű, isteni derűt ad ajkunkra. Az öröm Isten lelkének a gyümölcse, s az öröm a szeretetnek a testvére. Amikor szeretek, akkor öröm van bennem, és amikor öröm van bennem, akkor könnyebben tudok szeretni. Már ilyen szempontból is nagyon-nagyon fontos, hogy az örömöt ne engedjük kilopni a lelkünkből, ne engedjük, hogy közülünk, közösségeinkből az örömöt bárki, bármi is elvegye, mert akkor nem fogok – nem tudok jól szeretni, nem fogok-nem tudok jól bízni, nem fogok-nem tudok jó kapcsolatot kialakítani a másikkal. 
További nagy ajándéka a megszabadult léleknek az, hogy szabadok vagyunk. A szabad ember szabadon tud gondolkozni, a szabad ember kész a jóra, a szabad ember bátor, a szabad ember nem fél attól, hogy mi lesz holnap, mert az Isten kezében van. Éppen a megtisztult lélek öröme, örömének ajándéka az, hogy bátor legyen, hogy bátor lehetek. A bátorság nem emberi megfontolás, nem emberi erőnek az összegyűjtése, nem valami összerendezése az én erőforrásaimnak, a bátorság az Istentől van, Ő bátorít a lelke által. Noha korábban féltem, most bátor vagyok, vagy ha néha még meg is érint a félelem, nem elegendő ok arra, hogy ne tegyem a jót, mert a félelmet le kell győznöm magamban bátorsággal, az Istentől kapott bátorsággal. Éppen a megtisztult, az újjáteremtett lélek jellemzője az is, hogy új ötlet, új fantázia születik az emberben az élethez. Mennyire fárasztó tud lenni, amikor az életünket monotóniában kell éljük. Mai korunk emberére jellemző is, hogy kevéssé bírja, kevéssé tűri a monotóniát. De valljuk meg őszintén, nagyon sokszor sok energiát el is vesz belőle a „száraz” egyformaság. Sokszor a megoldásaink is milyenek, egyformák, ugyanolyanok, pedig Isten Szentlelke mindig dinamikus, mindig új lendülettel tölt el bennünket. Fantáziával ajándékoz meg bennünket az életemről, az életről, a jövőről, a társadalomról, a kultúráról, az egymás mellett és az együttélésről, a körülöttem élőkről, a kapcsolataimról – Isten lelke fantáziával ajándékoz meg bennünket. Testvérek, kinek legyen ötlete, elképzelése az életről, ha nem a keresztény embernek, ha nem a krisztusi embernek, aki megtapasztalja Krisztus szabadítását, Krisztus újjáteremtő életre vezető erejét? Hány és hány társadalmi kérdésben, gazdasági, politikai kérdésben nincs új megoldás. Nincs új megoldás, mert ugyanazokból a dobókockákból ugyanazok a megoldások kerülnek ki, de Istennek a Szentlelke új távlatokat tud nyitni. Szétfeszíti az ember szűkös kereteit, és nem csak a társadalom-, nem csak a közösségek kereteit, hanem a saját életem határait, mert gazdagítani akar, mert növelni akar. Ebből az következik, hogy megkapjuk a kezdeményezőképességnek az ajándékát. Milyen fájdalmas, hogy ennek ellenére sokszor beszorulunk – akarva, akaratlanul – egy védekező pozícióba, és ebből a biztonságosnak vélt – nem tudom, közösségből, otthonból, pozícióból próbáljuk megmondani, hogy a világban, a társadalomban mi a jó és mi a rossz. De nem ez a mi dolgunk! Az a dolgunk, hogy kezdeményezzük a jót, bátran, elsőként, akár a kudarcot is vállalva. Az Isten elsőként szeret! Ő nem fél elsőként szeretni engem! Ez vezet el bennünket oda, hogy a remény megerősödik bennünk. Ez vezethet oda bennünket, hogy a hála magatartása kialakul a szívünkben. Az örömteli ember tud hálát mondani. Aki nem örül, nem tud örülni, nem tud hálás lenni. Miért? Mert azt sem tudja, hogy miben részesült. Mert nem képes felismerni, hogy miben részesült, hogy az Isten adja az ajándékait. Az Isten adja az ajándékait.
Megszületik a hála magatartása. Hálásnak lenni önmagamért, hálásnak lenni az életért, az egyházamért, a közösségért, a feladatokért. Ezek után természetesen a remény, a kezdeményezőképesség, a szabadság, a bátorság elvezet bennünket az állhatatosságra. Mennyire szükség van erre? Kitartani a jóban, kitartani a bátorságban, kitartani az örömben, kitartani a krisztusi szabadságban, erősnek lenni mindebben, és bátorítani a testvéreket is minderre. Vállalni épp az általam imént említett monotóniát, amikor eltűnik a cél, eltűnik a lelkesedés. Hiszen mi viszi, mozdítja előre a közösséget, az egyént, a családot napról napra: az állhatatosság. Állhatatosnak lenni Krisztusban. Nem megrettenni, nem félni, nem kedvünket veszíteni – ez a megtisztult léleknek, a megtért léleknek, az újjáteremtett léleknek az ajándéka. Így tudunk eljutni az élet szolgálatához, ahol a szeretet konkrét cselekedeteit tesszük, bátran, kezdeményezően, fantáziával, ötlettel teli módon, hogy élete legyen ennek a világnak, hogy kovászként Isten Szentlelke átjárja általunk azt a közösséget, ami számunkra elérhető, amiben élünk.
A hit öröm nélkül elképzelhetetlen. Érdemes ilyen szempontból is áttekinteni életünket, magatartásunkat, napjainkat, kapcsolatainkat és nyilván a hitünket. Ha az öröm eltűnik, ha az öröm csak ritka vendég vagy az öröm az másoknak az ajándéka, akkor kérdezzük meg, hogy milyen a hitem? Hol van a hitem? Mert a krisztusi hit alapvetően az örömnek a hite. Testvérek, a Lélek formál bennünket az új életre, formál bennünket az új gondolkodásra. A Lélek örömre vezet bennünket és új cselekvésre bátorít bennünket.
Bátorság kell ehhez, igen, de a bátorságot is akarni kell. Ezt az „akarást” pedig nem másból vesszük, mint a húsvétnak az erejéből. Jézus Krisztus föltámadott, valóban föltámadott! Én találkoztam vele!
Kedves testvérek, hálásan köszönöm a közös készületnek az alkalmait, amikor öt szerdán keresztül találkozhattunk, amikor – mint az egyház gyermekei, mint tanítványok – leültünk Isten igéjét hallgatni, elmélkedni az Atyáról, a Fiúról, az Ő egyházáról, a Szentlélek erejéről, a megtérésünknek a lehetőségéről. Hiszem azt, hogy ez elvezet bennünket húsvét örömteli ünnepléséhez, és hiszem, hogy elvezet bennünket kapcsolataink megújításához, a közösségeink erősödéséhez. Hiszem azt is, hogy bátorságra vezet bennünket az evangélium hirdetésében. Kívánom, hogy a nagyböjtnek a hátralévő ideje legyen a kegyelem forrása. Az első elmélkedésben említettem, hogy nagyböjtben a keresztségre készülők külön bátorítást kapnak, külön imádkoznak értük, mert különös módon is megkísérti őket a gonosz, hogy ne akarjanak Krisztushoz tartozni. Ez velünk is így van, minket is érhet kísértés, hogy ne akarjuk jól ünnepelni a húsvétot. Bátorítok mindenkit, hogy vegyek részt, akarjak bekapcsolódni a misztérium megértésébe, megélésébe, ünneplésébe, akarjak ünnepelni, akarjam, hogy az Isten igéjének az öröme megérinthessen engem.