Ökumenikus imádsággal emlékeztek az első nagy világégésre Veszprémben a Szent Imre Piarista és Helyőrségi templomban a háború kitörésének 100. évfordulóján.
A szervezők, a Veszprémi Érsekség, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és a Keresztény Katonák szövetsége nevében Udvarhelyi Erzsébet, gyűjteményi igazgató bevezető gondolataiban emlékeztetett: 1914. július 28-án, egy hónappal Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége meggyilkolása után az Osztrák Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, s ezt követően a háborús konfliktus kiszélesedett. A nagyhatalmak villámháborúra számítottak, de a harcok véres hullámai négy éven át uralták Európát. A „Nagy Háborúban”, ahogy emlegetjük ma már az I. világháborút, a Monarchia területéről összesen 9 millió katonát szereltek fel, köztük 3 milliót Magyarország területéről. Közülük 500 ezer esett el a harctéren, 1 millió sebesült meg és több mint 800 ezer esett fogságba. A harcok idején a veszprémi várban a Piarista Gimnázium és a Szeminárium épülete katonai kórházként szolgált, sebesültek százait gondozták falaik között.
Zentai László ezredes, helyőrségi parancsnok ismertette a háborús állapotok katonai hátterét, a hadműveleteket, kiemelve, hogy az I. világháború a legképtelenebb, legváratlanabb és a legellentmondásosabb volt valamennyi háború között, egyben a történelem legpusztítóbb háborúja is, mely teljesen átrajzolta Európa térképét. A besorozott katonák között volt dédnagyapja és nagyapja is, – idézte személyes családi történelmüket, – akik együtt indultak a győzelmesnek gondolt háborúba, mint a Monarchia katonái. Mindketten sebesüléseket szereztek és hadifogságba kerültek. A legborzalmasabb volt az a háborús emberiességi próba, amikor a szembenálló „ellenséges oldal felé” tüzelni kellett, ahol az egyik olasz baka mutatta, hogy neki öt gyermeke van, emlékezett. S választania kellett, hogy áldozat legyen, vagy parancsra tüzel a szembenállóra. Megkönnyebbülés volt, mikor a katonát kisebb sérülést szenvedve hátra vihették az arcvonal mögé, védett helyre, a sebesültekhez.
Az imádságos mementón a keresztény felekezetek nevében ezután dr. Márfi Gyula veszprémi érsek imádkozott elsőként a háborúk áldozataiért, rámutatva Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című versével és Izajás próféta szavaival a Bibliából, hogy Isten a „Béke Fejedelme” és mindenkor a békességszerzők mellett áll. Jézusnak az Utolsó vacsorán mondott szavait idézte („Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek” – Jn. 14,27.), majd Izajás jövendölését arról az időről, amikor „együtt lakik a farkas a báránnyal és a párduc együtt tanyázik a gödölyével, együtt legelészik a borjú és az oroszlán és egy kis gyermek terelgeti őket” (11,6.). Hiszem, hogy ez egyszer meg fog valósulni, hinnünk kell benne, mondta a főpásztor. S addig is törekednie kell mindannyiunknak, hogy jóakaratú emberekként igazságosságban, békében és szeretetben éljünk egymással. Imádkozott a nagy háborúk áldozataiért, hogy nyerjenek örök nyugodalmat és békét Isten országában.
Isó Zoltán veszprémi evangélikus lelkész az emberi tettek súlyára figyelmeztetett. Az ember a hétköznapok forgatagában talán nem is gondol arra, hogy tetteinek milyen következményei lehetnek, csak később döbben rá az idők távlatából, hogy hova vezethetnek gyakran meggondolatlan, esetleg gyűlölködő, bosszúálló lépései. Nem lehetett látni bizonyára sem Ferenc Ferdinánd utazásának, sem Gavrilo Princip pisztolygolyójának a következményeit, hogy az események sűrűjében hova vezet majd, mennyi tragédiának lesz kiindulópontja. Hiszen ezer éves határok szűntek meg, nemzetcsonkolás követte azt, melynek során Magyarország kétharmad részét elvesztette, s a mai napig szenvedjük ennek következményeit, mutatott rá. A háborúk is mindig tettek következményei. Egy 1935-ben kiadott imádságos könyvből idézett végül egy fájdalmas mementót, melynek zárszavából kicsendül a bíztatás: Feladatunk éltetni a reményt a békés jövőbe, Isten végtelen kegyelmébe vetett hittel.
Szabó György alezredes, protestáns tábori lelkész Sámuel első könyvéből a szabadító Istenről szólott, aki az elesetteknek erőt ad. Mi is elesettek vagyunk, hiszen gyászolunk, a halálba kényszerített magyar katonák százezreire emlékezünk most főhajtással, mondta. Az emberiség történelme megmutatta: a háború sohasem lehet igazságos, mert az erőszak csak újabb erőszakot szül. Jézus viszont, akit halálba taszított a gyilkos indulat, kétezer éve legyőzhetetlen, mert a szeretet legyőzhetetlen. Bűnbánattal emlékezzünk tehát elődeinkre, és hálát adva Istennek, hogy két világégés után is itt élhetünk a Kárpát-medencében, ahol őseink megtelepedtek. S kérjük őt, mint a történelem Urát, hogy segítsen minket egyéni érdekeinket alárendelni nemzeti érdekeinknek, s erősítsen meg minket a békés jövő építésében.
A mementó végén Porga Gyula veszprémi polgármester, a honvédség és a Keresztény Katonák Szövetsége képviselői megkoszorúzták a templomban a veszprémi Piarista Gimnázium első világháborús hősi halottainak emléktábláját. A megemlékezést a MH Légierő Zenekarának koncertje zárta. Katona János alezredes vezetésével első világháborús népi énekek és fegyvernemi dalok csendültek fel.
Toldi Éva
[simpleviewer gallery_id=”587″]