A fiatal vértanú lány boldoggá avatásáért és közbenjárásáért imádkoztak az egybegyűltek halálának 71. évfordulója alkalmából, április 16-án Litéren.
Az ünnepség a temetőben Magdi sírjánál kezdődött, ahol a megemlékező virágok elhelyezése után imádkozva énekelve haladtak a zarándokok a vértanúság helyszínére, a litéri iskolaudvarra. Itt megkoszorúzták a Magdi tiszteletére állított szobrot.
Ebben az esztendőben a zarándoklatot vezette, majd az ünnepi szentmisét bemutatta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, aki Márfi Gyula veszprémi érsekkel és Seregély István nyugalmazott egri érsekkel, valamint egyházmegyés és más egyházmegyéből érkezett papokkal együtt imádkozott, hogy minél hamarabb hivatalosan is a Boldogok körében tisztelhessük a kis Veszprém megyei település vértanúját.
Abban a korban, amikor a fiatalok az élvezeteket hajszolják, van valaki, akit oda lehet állítani példaként, hogy az odaadott élet, a másokért való létezés az igazi boldogság, hangsúlyozta Palánki Ferenc megyéspüspök, aki egyben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági referense is. Bódi Magdi igenje egy életre szólt, amely meg tudja mutatni, hogy nemet tud mondani mindarra, ami ezzel az igennel ellenkezik. Ő a vérét adta ezért, a nyugatinak nevezett világ viszont mindent megtesz azért, hogy az evangélium radikalitásait könnyítse, miközben mindemellett milyen sokan odaadják ma is életüket a krisztusi hitért, mondta a püspök.
A szentmise végén köszöntötték az előző nap a Bódi Mária Magdolna életének útját végigjáró zarándokokat is.