Kovács Gergely okleveles posztulátor, a Mindszenty Alapítvány ügyvivője tartott előadást június 14-én Tapolcán a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolában Mindszenty József életéről és szentté avatási eljárásáról a Boldog Özséb Alapítvány meghívottjaként.
A vetített képes, Mindszenty József beszédeit megidéző eredeti hangfelvételekkel illusztrált előadásban Kovács Gergely felidézte a bíboros alakját, életútját, végigkísérve helytállóan vállalt küldetésének állomásain. Bemutatta személyiségének, életszentségének kiteljesedését gyermekkorától püspöki, majd esztergomi érseki tisztének betöltéséig s börtönévein át haláláig.
Bevezetőben Mindszenty lelkipásztorkodásának két fő jellemzőjét emelte ki s elemezte, az előadó: szigorúságát és atyai gondoskodó viszonyát a rábízottak lelki közösségében. Míg első állomáshelyén, Felsőpatyon úgy emlékeztek rá a hívek, hogy sosem látták mosolyogni, zalaegerszegi apátplébánosi időszakában már mint jó pásztort emlegették, aki minden hívéről tudott, rendszeresen látogatta a családokat, a hívek szükségleteiről is tudomása volt, segítette őket, rendszeresen járt a fővárosba, hogy földművelési, közösségi ügyeiket intézze. A politikai életbe is azért kapcsolódott be (ami az ő korában természetes volt egyébként), hogy a rábízottak érdekeit képviselje. A lelki atyaságot az élet minden területén gyakorolta. De azt is figyelte, s nem hagyta szó nélkül, ha valaki elkésett a miséről, elmulasztotta a szentgyónását. Törődött az Egyháztól eltávolodottakkal, s gondjaiba vette őket; többen vissza is tértek a közösségbe. „A pap beletartozik minden családba, ti pedig a lelkiatya családjába tartoztok” – mondta a zalaegerszegi híveknek, amikor elköszönt tőlük 1944-ben.
Sajnos a diktatúra évtizedeiben Mindszenty szigorúságát sokszor félremagyarázták, olyan rágalmakkal illették, amelyek teljesen igazságtalan színben tüntették fel őt, hangzott el. Kovács Gergely idézte azokat, akik kimondottan Mindszenty „konokságáról, makacsságáról” beszélnek, miközben ezek a szubjektív, minősítő kifejezések más megközelítésben hűségét, állhatatosságot jelentenek. A bíborost az elmúlt évtizedekben kicsit beskatulyáztuk – jó és rossz irányban is, mondta, s ez még ma is megnehezíti az ő személyisége igazi felfedezését. Életében a legfontosabb pont a hitvalló pap magatartása. Életszentsége kibontakozásában meghatározó volt gyermekéveiben szigorú édesapai neveltetése és drága édesanyja szerető, imádságban hordozó gondoskodása. Tovább erősítette áldozatvállaló vértanúi lelkületét a veszprémi püspöki szolgálat, illetve első letartóztatása a nyilasok által. Felidézte az előadó, hogy mekkora szeretet, sorsában való közösségvállalás nyilvánult meg abban, hogy a szeminárium kispapjai kísérték végig a várból a börtönbe vonuló Mindszentyt. Köztük Mészáros Tibor (aki később titkára is lett), valamint Lékai László (későbbi veszprémi püspök, esztergomi érsek). Mikor egy év múlva Esztergomba került Mindszenty, mint érsek, Mészáros Tibor azt írta róla: „A szívem, az eszem, az életem Mindszenty felé húz. Őbenne nincs hasadás. Egy darabból van öntve. Amit másoktól követel, azt maga is éli és szenvedi. Nem láttam rövid földi éveimben senkit, aki a mindennapokban annyira szerette volna Krisztust és Egyházát, mint ő. Soha nem láttam örülni a rossznak, még akkor sem, ha ellenfelei követik el és abból hasznot húzhatna… Miután elmegy Esztergomba, nagy ürességet hagy maga után.” Ugyanez a kiállás lesz majd az esztergomi kispapok részéről 1948-ban elhurcolásakor – a kispapok két hétig virrasztást tartottak szentségimádással. A fogság Sopronkőhidán, majd az esztergomi érseki székben való küldetés XII. Piusz üzenetével – „Te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíborszínnel jelzett vértanúságot” –, a börtönévek, az emigráció tovább növelték lelkében, megnyilatkozásaiban, meghurcoltatásában, megkínzatásában a helytállás lelkületét a legnehezebb, legfájdalmasabb körülmények között is, mutatott rá az előadó. „A befelé tekintésre és a felfelé tekintésre a fegyház cellája nagyon alkalmas. S vannak hibáink, amelyekre az élet zsibvásárában sose eszméltünk volna rá. A börtönben többet gondolunk az Örökkévalóságra. A végső dolgok, az eszkatalógia titokzatos világa úgy körülfognak, mint a zárka szinte testhezálló falai. Így jutunk a fogságban közelebb a szabadító kegyelemhez” – idézte Mindszenty gondolatait. Végezetül elmondta: Szentté avatásához a szükséges összegző tanulmány elkészül az idén, s a római Szentté Avatási Kongregáció kimondta, hogy nincs szükség további bizonyító anyagok gyűjtésére. A beküldött anyag teljes, elegendő arra, hogy döntést tudjanak hozni életszentségéről.
Az előadást követő fórumon a hallgatóság felvetéseire reflektálva Kovács Gergely elmondta: Egyházi vonalon őszintén beszélnünk kell róla, hogy felemás volt a bíboros megítélése a kommunizmus idején. Ennek megvannak a sajátos emberi magyarázatai. Ahhoz, hogy ebből a körből ki tudjunk lépni, meg kell értenünk mindkét oldalt. Egy-egy szoboravató, emléktábla avató ugyanakkor megmutatja, milyen különbség van Mindszenty civil és egyházi emlékezete között. A Magyar Katolikus Egyházat erőteljes pozitív törekvés jellemezte az elmúlt időszakban, hogy jobban megértse és megbecsülje Mindszenty bíborost. Civil vonalon viszont még hatalmas restanciája van a magyar nemzetnek; Mindszenty még nincs ott a nemzeti panteonban (nem annyira, mint Nagy Imre például). Ha Mindszenty csak a jobboldal tisztelettel övezett személyisége, az kevés. Ő nemcsak a jobboldalé, hiszen Mindszenty az egész nemzetet szólította meg mindig, a kommunistákra is tudott úgy tekinteni, hogy megtévelyedettek, ők is a magyar nemzet részei és fontos, hogy visszatérjenek a közösségbe, amelyért ő élt, szenvedett, imádkozott, hangsúlyozta Kovács Gergely.
Toldi Éva
[simpleviewer gallery_id=”306″]