Missziót teljesítenek azok a Karitász-munkatársak, akik a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatásán dolgoznak – indította a veszprémi KATTÁRS-on a kerekasztal-beszélgetést Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos elnöke.

Beszélgetőtársai voltak: Decsi-Bíró Adrienn és József Imre, a Katolikus Karitász felzárkóztató programjának vezetői.
A beszélgetés során megtudtuk, mit jelent a felzárkóztató tevékenység, és azt is, miért van szükség erre vidéki, 200 – 2000 közötti lakosú településeken.
A munkatársak először is felmérik, az adott településen hány ember él mélyszegénységben, hány alacsony végzettségű van, akiknek kevés az esélyük, hogy munkát találjanak. A menekültek is ide sorolhatók. Felmérések szerint 44 000 a menekültek száma Magyarországon, bár ez a szám megtévesztő lehet. Sokan rendelkeznek ugyanis magyar állampolgársággal.
A fejlesztés a következő területeken valósul meg: oktatás, lakhatás, lelki és mentális támogatás. A menekülteket magyar nyelvre oktatják, gyermekeiknek napközit, nyári tábort szervezek az anyagi támogatáson kívül.
Igazán hatékony a komplex felzárkóztatás lehet, ami hosszú távú, folyamatos segítséget jelent.
Lényeges a közösségi terek létrehozása, az anyagi és lelki segítségnyújtás, szűrővizsgálatok szervezése, gazdaságfejlesztés, munkahelyek, foglalkoztatási lehetőségek felmérése. Nagyon fontosak a beszélgetések, amelyek során próbálják elhitetni a munkanélküliekkel, hogy alkalmasak a munkára, képesek rá.

A Katolikus Karitász munkatársai hitükből eredően lelkiismereti kérdésnek tartják, hogy segítsenek embertársaikon legjobb képességeik szerint.

szerző: Demény Anna

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »