Egy édesapa különféle gyümölcsfákkal ültette tele a kertjét néhány évvel ezelőtt. A legtöbb fa többnyire szépen termett azokban az években, amikor épp nem volt korai fagy az egyébként rendkívül hideg, északi fekvésű kertben. Volt azonban egy példány, amelyik soha nem hozott gyümölcsöt. Ez a sárgabarackfa hosszú évek óta él a kertben. Hatalmas lombkoronája van. Volt egy-két év, amikor 3-4 gyümölcsöt hozott mutatóban, de mire teljesen beértek volna, azok is lepotyogtak. Ennek a fának semmi haszna nincs, sőt, a többi növénytől még el is szívja a nedvességet. A gazdának azonban soha nem volt szíve kivágni: hátha jövőre… Idén is megtrágyázta, megmetszette, elvégezte a lemosó permetezést, hátha…
A mai evangéliumi fügefához hasonló ez a történet, mely rámutat ennek a barackfának a tragédiájára: él, de nincs haszna, tehát élősködik. Léte eddig teljesen haszontalannak, sőt, kártékonynak bizonyult. A kert többi fája és növénye, ha beszélni tudnának talán már tüntettek volna a gazda ajtata előtt, hogy azonnal távolítsa el. A barackfa azonban újra és újra esélyt kap. Ugyanakkor nyilván a kerttulajdonos türelme is véges.
Érdemes most, a nagyböjt feléhez közeledvén rátekinteni saját magunkra. Vajon én melyik fához hasonlítok ebben a kertben? Azokhoz, amelyek az esetleges extrém külső körülményeket leszámítva igyekeznek meghálálni gyümölccsel a gazda gondoskodását vagy a barackfához, ami a folyamatos esélyek ellenére is csalódást okoz? Ha pedig vannak gyümölcseim milyenek ezek a gyümölcsök? Olyanok, amelyek zamatosan, édesek, melyeket az ember szívesen megkóstoltat a szomszéddal is, vagy olyanok, melyek külsőre szemet gyönyörködtetőek, ám belül nem a várt eredményt mutatják?
Nagyböjt 3. vasárnapjának evangéliuma erre hív: ne okozz csalódást a Gazdának, hanem vizsgáld meg önmagad és az őszinte bűnbánat segítségével igyekezz végre méltó gyümölcsöket teremni!
