Nagypénteken este Krisztus kereszthalálára emlékeztünk. A szertartást Udvardy György érsek vezette a Szent Mihály Főszékesegyházban.
A nagypénteki szertartás három részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból. Az igeliturgia során a Passiót a Szent Mihály Kamarakórus énekelte Kulcsár Dávid káplán atyával.
Udvardy György prédikációjában elmondta, hogy az isteni irgalomnak eltörölhetetlen pecsétje, jele Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának kereszthalála. Mi keresztények, akik ismerjük Krisztust és elköteleztük magunkat Krisztus mellett, kereszthaláláról is csak úgy tudunk elmélkedni, úgy tudunk gondolkodni, hogy már hiszünk a feltámadásban. Ezért merünk kérni az Istentől, mert tudjuk, hogy megváltott bennünket, mert tudjuk, újjáteremti a reményünket, szabadságunkat, a kapcsolatunkat vele, és a bizalmat. Ezért merünk kérni, ezért fordulunk kéréseinkkel hozzá és ezért borulunk le Jézus Krisztus keresztje előtt, mert számunkra az élet fája, a remény, a megújulás. Érsek atya kiemelte, hogy hatalmas erőt kapunk. Micsoda ajándék, és nemcsak nagypénteken, nemcsak húsvét vasárnap hajnalán, hanem életünk minden pillanatában. Ezért merünk meghalni, ezért akarunk újból engedelmesek lenni, akarunk újból bízni az Istenben, mert hisszük, hogy Jézus Krisztus kereszthalála az életet szerezte meg nekünk. Hála van a szívünkben, ezért merünk kérni és ezért akarunk leborulni előtte, nagy-nagy alázattal és hálával a szívünkben.
A főpásztor ezután a virágvasárnapon letakart feszületről levette a leplet és mindenkit szólított az imádásra: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!” majd kezdetét vette a kereszt előtti hódolat. A szertartás befejezéseként a főpásztor megnyitotta a szentsírt.
Udvardy György érsek prédikációját itt olvashatják:
Az ember engedetlenségére, az ember hűtlenségére, az ember reménytelenségére, az isteni irgalom a válasz.
Az isteni irgalomnak eltörölhetetlen pecsétje, jele Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának kereszthalála.
A kereszthalál, ami minden elemében elborzaszt bennünket.
Félünk a keresztről, félünk a keresztről, mert az korlát. Félünk a kereszttől, mert nem látunk benne életet. Félünk a kereszttől, menekülni akarunk tőle, mert legfőképpen nincs benne értelem, és azt sem tudjuk, vége lesz-e bármikor is.
El akarjuk kerülni, nem akarunk tudomást venni róla, valamiféleképpen az ember tehetetlenségét, végességét, elveszettségét is jelenti.
Igaz ez a szenvedésben, igaz ez akkor is, amikor saját bűneinkkel szembesülünk. Igaz ez akkor is, amikor eltűnik a szemünk elől a jövő, és ott van benne a halál.
A kereszthalál, ami botrány, ami oktalanság, de a halál, ami mindannyiunk életében jelen van, akár az idő múlásában, akár szeretteink elvesztésében, akár még a növekedésben is, bár növekszünk, mégis valamiféle halált élünk meg.
Kicsúszik a kezeink közül a történet, saját életünk, kicsúszik kezeink közül az idő. Meghal akkor, amikor örülünk, be-bevillan életünk nagy eseményeiben a halálnak a sejtelme. Vége lesz, elmúlik. Nemcsak az időben, hanem azért is, mert egymás számára is bizonytalanok vagyunk, mert egymás számára is sokszor a bizalmatlanság jelenik meg és ez beárnyékolja boldogságélményeinket is.
És mégis, az ember engedetlenségére, bizalmatlanságára, reménytelenségére a kereszthalál, az Isten válasza.
Ami botrány, ami oktalanság, nem is értjük, hogyan lehet az, hogy míg a fiak voltak hűtlenek, addig az Isten saját Fiát áldozza föl értünk kereszthalálával. Ennek vagyunk a részesei.
Nem tudunk Jézus Krisztus kereszthalálával szemben sem okoskodni, sem bármiféle megnyugtató választ adni az értelmünkkel, csak úgy, ha engedjük Istennek, hogy teremtsen újjá minket. Új szívet belénk, új értelmet, új lelkesedést, új életet, mert még számunkra a kereszthalál, az elmúlás, az elveszettség, a semmibe hullás. Jézus Krisztus keresztje, amit fölemelünk, amit fölmagasztalunk, az az élet.
Mi keresztények, akik ismerjük Krisztust és elköteleztük magunkat Krisztus mellett. Jézus Krisztus kereszthaláláról is csak úgy tudunk elmélkedni, csak úgy tudunk gondolkodni, hogy már hiszünk a feltámadásban, s ezért merünk kérni az Istentől, mert tudjuk, hogy megváltott bennünket, mert tudjuk, hogy újjáteremti a reményünket, újjáteremti szabadságunkat, újjáteremti vágyainkat, újjáteremti a kapcsolatunkat. Vele, magával, újjáteremti a bizalmat. És ezért merünk kérni, ezért fordulunk kéréseinkkel hozzá és ezért borulunk le Jézus Krisztus keresztje előtt, mert számunkra az élet fája, számunkra a remény számunkra a megújulás. Sőt, számunkra Jézus Krisztus keresztje értelmet ad az értelmetlen keresztnek, fölébe emel az emberi botránkozásnak, és a halált halálával életté formálja, mert bízik az Atyában.
Testvéreim, micsoda erő! Micsoda ajándék, és nemcsak nagypénteken, nemcsak húsvét vasárnap hajnalán, hanem életünk minden pillanatában. Ezért merünk meghalni, ezért akarunk újból engedelmesek lenni, ezért akarunk újból bízni az Istenben, mert hisszük, hogy Jézus Krisztus kereszthalála az életet szerezte meg nekünk. Hála van a szívünkben, ezért merünk kérni és ezért akarunk leborulni előtte. Nagy-nagy alázattal és nagy hálával a szívünkben.