Nagyszombaton az esti vigília-szertartásával kezdetét veszi a Katolikus Egyház legnagyobb ünnepe, a Húsvét, amely a kereszténység örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre.
Nagyszombaton a némaság tölti be a világot, „az Egyház Jézus sírja mellett virraszt”. Általában késő este, napnyugta után kezdődik a nagyszombati liturgia, ami szimbolizálja azt a sötétséget, amely a világra borult Krisztus halálával. Idén sok helyen a kijárási korlátozások miatt kora este és a vonatkozó járványügyi szabályok betartása mellett kezdődik a szertartás. A húsvéti vigília szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötét, a tűz és a víz, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. Ez a jelenlegi liturgikus rend a IV. századra vezethető vissza.
A nagyszombat esti liturgia egy gyönyörű felütéssel veszi kezdetét. A végtelen sötétségben és csendben felhangzik a Húsvéti Örömének, az Exultet. Ennek a csodálatos ősi éneknek az első soraiban már felcsendül húsvét felfoghatatlan titka, a megváltás misztériuma: „Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa, és ujjongjanak Isten csodálatos művei: fölséges nagy Királyunk győzelmét búgó kürtnek hangja áldva áldja! A föld is örvendjen, hogy ekkora fényár sugárzik rája, és a nagy Király örök tündöklése árad el rajta; érezze meg az egész nagy világ: már tovatűnt a bűnnek árnya! És vígság töltse el szent anyánkat, az Egyházat, hogy ilyen fényesség ragyog benne, visszhangozzék a nép szent éneke, bátran töltse be az Isten házát!” Ezen szent éjszaka sötétjében gyullad fel a húsvéti gyertya fénye, amely hirdeti Isten győzelmét a halál felett, Krisztus feltámadását.
A húsvéti gyertya fénye belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon. Az Egyház leggyönyörűbb éneke után kezdődik az igeliturgia: az ószövetségi olvasmányok végigvezetnek minket az üdvösségtörténet nagy állomásain. Az utolsó olvasmány után felcsendül a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, meghívva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes Alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium: »Ne féljetek! A megfeszített Názáreti Jézust keresitek? Feltámadt, nincs itt” (Mk 16,6).
A szentbeszéd után elimádkozza az Egyház a mindenszentek litániáját, ami a keresztelési liturgiából és a lélekajánlásból (haldoklók melletti ima) önállósult ősi könyörgő imádság. Emlékeztet minket a keresztségünkre, hiszen ezáltal válunk az Egyház tagjává, amelyhez a szentek közössége is hozzátartozik. A húsvéti szertartás a keresztvíz megszentelésével folytatódik. Az Egyház akkor is szentel vizet, ha keresztelésre nem kerül sor. A katolikus templomokban ősi hagyományt követve általában húsvét vigíliáján, a nagyszombati szertartás során szolgáltatják ki a keresztség szentségét a felnőtt korukban megtérteknek, vagyis ekkor fogadja őket tagjai közé az Egyház. Idén a járványügyi előírások miatt ezek a szertartások egyszerűsödnek, részben el is maradnak.
Ezt követően a szentmise a szokott rend szerint folytatódik. A liturgia ünnepi áldással ér véget. A szentmisét a hagyományos húsvéti körmenet zárja, amelyre az idén nem kerülhet sor.
A világjárvánnyal a bezárkózás, a kapcsolatok leépülése, a remények és a kilátások beszűkülése is együtt járt. Mindezt liturgikusan szinte tökéletesen visszatükrözi a nagypénteki tragédiát követő nagyszombati csend. Keresztényként nemcsak reméljük, hanem szilárd hittel bízunk is abban, hogy húsvét ünnepén a Feltámadt Krisztus bennünket is megajándékoz az élet és az újrakezdés örömével.
(MKPK sajtószolgálat)