Dr. Udvardy György veszprémi érsek 2021. június 18-án, pénteken, Mokos János diakónust áldozópappá, Tüttő Ágoston papnövendéket pedig szerpappá szentelte a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban.
A szentmisén koncelebrált dr. Márfi Gyula ny. érsek, valamint a főegyházmegye papsága.
A szentelés szertartása előtt dr. Takáts István általános helynök kérte a főpásztort, hogy szentelje fel Tüttő Ágostont a szerpapi szolgálatra, majd pedig Mokos Jánost az áldozópapi szolgálatra.
A Keszthely tv beszámolója az ünnepről:
Ezt követően hangzott el a szentbeszéd, melyet teljes egészében közlünk:
Exellenciás érsek úr, főtisztelendő paptestvérek, kedves szentelendők, kedves testvérek!
Egyházunk ünnepel, mert két kiválasztott a mai evangélium tanúsága szerint megtalálta életének a kincsét, és szívét ebbe a kincsbe helyezte. Ahol a kincsed, ott van a szíved. Jézus nagyon sokszor beszél példabeszédeiben kincsről, kincs megtalálásáról. Kincsnek a fölleléséről. Eszünkbe juthatnak azok a példabeszédek, amikor valaki szántóföldet vesz, kincset talál benne. Valaki igazgyöngyöt keres, s megtalálja a legértékesebbet, s mindent-mindent odaad érte. Mert számára az mindennél fontosabb. Mindennél több. Nem érthető ez a döntés, hiszen egy értéktelennek látszó földdarabot vesz, de benne ott van a kincs, mert tudja, miután már megismerte, megtudta, ott van a szíve. Nem is tud mást tenni. Nem is akar, mindent meg akar szerezni. Mindent föláldoz azért, hogy a kincs, ami a szívében van, az teljesen az övé legyen. A kincs, az igazgyöngy, a szántóföld, a szőlő, Jézus tanításában mind Isten országát jelentik számunkra. Isten országa az, amiért mindent képesek vagyunk odaadni, mert fölfedeztük benne az életünket. Benne a hivatásunkat, benne a szolgálatunkat. Jézus tanításának középpontjában Isten országa áll. Akkor is amikor megtérésre buzdít, akkor is amikor azt fontolgatja: mit mondjak még? Milyen hasonlattal hozzam közelebb hozzátok ezt az országot? És tanít bátran erről az országról. És tanít arról, hogy mindaz, aki ennek az országnak tagja, az boldog. És tanít arról, hogy mindaz, aki az ország törvényei szerint él, nem veszíti el sohasem a kincset, amit megtalált, amihez a szívét odakötötte. Jézus nem csak tanít erről, hanem az Ő élete példájával is előttünk jár. Fölfedezni az igaz kincset, szívemet odahelyezni, ez Jézusnak a magatartása. Jézus igaz kincse, drága kincse, ahol a szíve van: az Atya. Aki Őt küldte. Az Atya szándéka, amivel üdvözíteni akar minden embert, az Atya szándéka, hogy irgalommal hajoljon le mindenkihez, az Atya szándéka, hogy éltessen minden embert. Az Ő Fia által, az Ő Egyháza, és az Ő Szentlelke által. Megtalálni a kincset, mindent odaadni érte, szívemet odahelyezni, ez jézusi magatartás. Jézustól tanuljuk ezt, Jézustól tanulhatjuk ezt. Jézusnak a gesztusa, amikor megtestesül. Jézusnak a gesztusa az, ami kedves szentelendők, számotokra a Szentségben jelenvalóvá válik, életeteket lepecsételi, és életeteknek- szíveteknek otthont talál. Jézus a maga megtestesülésével beletestesül az ember életébe, és mi mást kíván tőletek az egyház most a szentelésben, mint ezt. Legyetek annak a népnek a tagjai, annak a népnek a szolgái, annak a közösségnek szolgálói, ahová a Szentség révén beletestesültök. Nem lehet tudni, hogy húsz év múlva vagy öt év múlva kik lesznek ezek az emberek, ezek a paptestvérek. De nem is számít. Hiszen a szíved a kincsnél van. Hiszen a szíved ott van az Istenben, az Atyába elhelyezve, Jézus szándéka szerint.
Krisztusi gesztusnak a megélésére, krisztusi életmód megélésére vállalkoztok, és a tanító Krisztust is követni akarjátok. Aki körüljárt, s mindenkinek azt a szót mondta, teremtő erővel, amire szüksége volt. Hol a vigasztalás, hol a gyógyítás, hol az irgalomnak, hol az örömnek a szavaival, de teremtő erővel. S mert a kincsetek az Isten országában van, ezért az Egyház bátran bízza rátok az Ő tanítását. A maga teljességében, épségében, sértetlenségében, hogy hirdessétek erővel, akár alkalmas, akár alkalmatlan, hogy a népnek legyen iránymutatás. A nép ismerje az Úr törvényét, és örömmel járjon ezen az úton. Azon az úton, ami az Istennek az útja. Ami a boldogságba vezet. Ti, amikor most ünnepélyesen kifejezitek, hogy az életeteket a kincshez akarjátok kapcsolni, Isten országához akarjátok kapcsolni, akkor követitek a megtestesülő Krisztust, a tanító Krisztust, de követitek a csodatévő Krisztust is. Aki szavaival teremt, csodát tesz: “Kelj föl és járj! Nyisd ki szemedet és láss! Mondom neked, kelj föl!”
Ugyanez a teremtő erő lesz a ti életeteknek a része a Szentségek szolgálatában. Amikor kimondjátok az Egyház által rendelt, Krisztustól tanult szavakat, elvégzitek azokat a gesztusokat, bemutatjátok saját életetekben, testetekben, amit az Egyház rendelt, és hisszük, hogy a Szentségek ennek az éltető, Isten országát növelő erőnek lesznek a megvalósítói. Amikor életfordulókon ott álltok embertársaitok mellett, amikor tudtok isteni erővel új életet teremteni, amikor tudtok isteni erővel saját magatokra is kimondva az átváltoztatás szavait, kenyeret-táplálékot adni, amikor a küldetésben akarjátok részesíteni mindazokat, akik ismerik az Egyházat, akik az Egyház tagjai. Jézusnak, az Isten fiának a gesztusát öltitek magatokra, amikor az egyetlen kincshez, Isten országához akartok ragaszkodni. Úgy, ahogyan Jézus. Teljesen, végérvényesen, visszavonhatatlanul, és ez mutatkozik meg Jézus keresztáldozatában, szenvedésében, halálában és föltámadásában. Amikor most azt mondod, megtaláltad a kincset, s a szíved ott van a kincsben, a kincsnél, akkor ezzel együtt vállalod azt is, hogy Krisztussal együtt meghalsz napról-napra, Krisztussal együtt meghalsz minden teremtő gesztusban. És hiszed, hogy ugyan ez a teremtő szándék napról-napra újból életre támaszt. Hiszen Krisztus a maga teljes életére hív, nem csak egy részére, nem csak bizonyos területére, hanem teljes életére. S aminek forrása, középpontja, értelmezhető pontja az Ő halála és feltámadása. S a ti Szentségben való életetek sem lehet értelmezhető enélkül a meghaló, de feltámasztó gesztus nélkül. Isten országát képviselitek, Isten országához ragaszkodtok, a föllelt kincsről tesztek tanúbizonyságot akkor, amikor részt kaptok, részt vállaltok az Egyház evangéliumot hirdető küldetésében. Az evangélium mindenkor, minden kultúra, minden társadalom számára, minden ember számára nem csak közösség, hanem az egyén számára is az élet evangéliuma. S hogy ezt hogyan kell hirdetni, az Egyház ebben ad biztos útmutatást, ad világos szabályokat, de ott van a te lelkednek, szívednek a szeretete, a Szentléleknek a fantáziája, hogy abban a helyzetben, amiben majd vagy, leszel, abban a helyzetben amikor a hozzád forduló egyén, személy és közösség lesz, jól, a legalkalmasabban és hatékonyan tudd hirdetni az evangéliumot.
Krisztus gesztusát várjuk most tőletek. Ahol a kincsed, ott van a szíved. Amikor az Egyház szólítására kimondtad a jelent, itt vagyok, ezzel együtt azt is kimondtad: tudom hol van a kincsem. S a szívemet hozzá akarom kötni. Ennek az ünnepnek, ennek az ünnepi pillanatnak vagyunk mi tanúi, imádkozunk értetek, hogy ez a szövetség végérvényesen, visszavonhatatlanul megköttessék, mind az egyéni üdvösségetek, de legfőképpen az Egyház javára, és mindazok javára, akik az Egyházhoz tartoznak. Imádkozunk ezért és várjuk, most ebben a szentmisében, a Szentség ünneplésében, hogy ez a legbensőségesebb gesztus, titok, ami ott van a szívetekben, az az egész Egyház számára üdvösséget termő ajándék legyen. Imádkozzunk ezért! Ámen.
A szentbeszéd után a szerpappá szentelendő ígéretet tett feladata hűséges vállalásáról, majd az áldozópapjelölt is a főpásztor elé járult, és letérdelve tiszteletet és engedelmességet ígért az érseknek és utódainak. Ezt követően a Mindenszentek litániája alatt a jelöltek arcra borultak, míg a többiek letérdelve imádkoztak. Ezután az érsek a két kezét a szerpappá szentelendő fejére tette, majd elmondta a felszentelő imádságot. Beöltöztették szerpapi módon viselt stólába és dalmatikába. A főpásztor elé térdelt, aki kezébe adta az evangéliumos könyvet, majd elfoglalta helyét a főpásztor jobbján.
Ezt követően az áldozópappá szentelendőnek a fejére helyezte kezeit a főpásztor, majd a jelenlevő papság, ami után elhangzott a felszentelő imádság. Ezután a felszentelt új papra a beöltöztető lelkipásztora ráadta a stólát és a miseruhát, majd a főpásztor megkente kezeit krizmával. Végül átadta neki szolgálata eszközeit a paténát és a kelyhet, majd a szentelési szertartás lezárásaként békecsókot váltott vele.
A szertartás folytatásában a felszentelt áldozópap együtt mutatta be a szentmisét a főpásztorral, az újonnan felszentelt diakónus pedig szolgált.
A szentmise végén Udvardy György érsek köszönetét fejezte ki a megjelent papoknak és híveknek, hogy eljöttek és együtt imádkoztak az újonnan szenteltekért, majd köszöntötte a papszentelésüknek jubileumát ebben az esztendőben ünneplő paptestvéreket. A szentmisén elsőként Léber Mihály c. prépost, ny. plébánost köszöntötte – és adta át Ferenc pápa áldását – szentelésének 50. évfordulóján, aki több, mint két évtizedig szolgált a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban. Majd köszöntötte Lővey Félix atyát, a tihanyi bencés közösség tagját 65 éves papi jubileuma alkalmából.
A szentmise záró áldása után az újmisés áldásban részesítette főpásztorát.
A főegyházmegye újonnan felszentelt papját és a jubilánsokat ezután a keszthelyi kastélyban tartott szűk körű ünnepség keretében köszöntötte György érsek, és adta át a pápai áldást az újmisés Mokos János atyának, valamint a szentelésének 25. évfordulóját ünneplő Simon István cseszneki és Schaffer Zoltán borzarvári plébánosnak, végül Bakos Frigyes kanonokot, ajkai plébánost köszöntötte 50. papi jubileuma alkalmából.
A szentmise visszanézhető: https://youtu.be/CLSQhof5Ybo
