Udvardy György Csíksomlyón: Lelkes, békességet teremtő, jóakaratú emberek kívánunk lenni
Június 4-én, pünkösd szombatján – mely idén éppen a nemzeti összetartozás napjára esik – megtartották a csíksomlyói búcsút a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál, ismét zarándokok sokaságának jelenlétében. A főcelebráns és szónok Udvardy György veszprémi érsek volt, aki a búcsú mottójára – Pax et bonum! – épített szentbeszédében a békéért való munkálkodásról tanított.
Az ünnepi szentmise elején Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, valamint az erdélyi ferencesek nevében Urbán Erik tartományfőnök köszöntötte a több százezer zarándokot és a veszprémi főpásztort.
A ferences elöljáró hangot adott örömének, hogy a koronavírus-járvány meghatározta két év után ismét szabadon, korlátozások nélkül gyűlhettek össze. „Nehéz elmondani, hogy mekkora öröm és hála van bennem, hogy újra együtt vagyunk a Hármashalom-oltár körül, ahol már nem választ el távolság egymástól, akár meg is ölelhetjük egymást!”
Béke és jóság – két szó, amelyet mi ferences testvérek mindannyiotoknak mint búcsúfiát akarunk adni, vigyétek haza magatokkal a kegyhely üzenetét az idei évben is! Két szó, amelynek tartalmát óhajtjuk és amelyre vágyunk. A béke és jóság az igazságosságra és a szeretetre épülő rend megteremtését jelenti. Apostolokká és hírnökökké kell válnunk, akik a magunk közösségében hirdetjük a békét és jóságot! – biztatott Urbán Erik OFM.
Kovács Gergely felidézte, amikor két évvel ezelőtt a szinte üres kegytemplomban mutatta be a pünkösdszombati ünnepi szentmisét. Majd arról beszélt köszöntőjében, a mottóra utalva, hogy a béke és a jóság két olyan érték, két kincs, melyekre nagy szükségünk van és melyek nem önmaguktól értetődők, hanem tennünk kell értük. A főpásztor biztatott, legyünk békességszerzők, legyünk és a jóság osztói és megosztói.
A szentmisén koncelebráltak többek között Kovács Gergely érsek, Kerekes László segédpüspök, Tamás József nyugalmazott segédpüspök, valamint a zarándokvonattal érkezett Varga Lajos váci segédpüspök.
Udvardy György érsek szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük az alábbiakban.
Pax et bonum!
Excellenciás Érsek Úr!
Excellenciás Püspök Urak!
Főtisztelendő Tartományfőnök Úr!
Főtisztelendő Paptestvérek!
Tisztelendő Szerzetes Testvérek és Nővérek!
A közélet és társadalmi élet Igen Tisztelt Képviselői!
Kedves Hívek!
Hálásan köszönöm Excellenciás és Főtisztelendő Érsek Úrnak és Főtisztelendő Tartományfőnök Úrnak az igen megtisztelő fölkérést az idei búcsúi szolgálatra.
A Szentlélek kiáradásának megünneplése gyűjt egybe minket ezen az ősi Mária- kegyhelyen, a Somlyói Máriánál. Kérve Máriától, a Kegyelemmel Teljestől az Ő anyai oltalmát és segítségét egyéni életünk, családjaink magyar népünk és nemzetünk számára, a világ bármely pontján is éljünk.
Különböző helyekről érkeztünk, akár különböző motivációval is: keresztény hitünk ünneplése, kéréseink-könyörgéseink, közös imádság, ősi hagyományunk megőrzése, a zarándoklással járó áldozat fölajánlása, a megtérés szándéka, a lelki megerősödés, a találkozás vágya, az együvé tartozás élménye vezethet bennünket.
Ünneplésünket pünkösd-várásban, a Lélek adományainak a kiáradásában, Máriához való ragaszkodásunkban, Tőle való tanulásunkban, a Nemzeti Összetartozás méltóságában éljük meg. Ugyanígy idei zarándoklásunk vezérmondata, a Ferences Rend jelmondata is – Pax et bonum, Béke és jóság – vezeti közös találkozásunkat és imádságunkat.
Várjuk, hogy a Szentlélek – a Csodálatos Tanácsadó, az Erős Isten, a Béke és a Jóság Lelke – betöltsön és megerősítsen, megújítson bennünket, mert igencsak rászorulunk segítségére, mert nagyon vágyakozunk erre.
Pax et bonum!
A Szentlélek indít bennünket, hogy a Föltámadás hitében és örömében éljük életünket. Krisztushoz tartozásunk, keresztségünk ténye adja meg identitásunkat, jelöli ki azokat az örök értékeket, melyek biztos pontként vannak jelen életünkben, melyektől nem akarunk sem eltérni, sem alkuba bocsátani, sem látványosan vagy kényelemből-gyengeségből észrevétlen lemondani. Ez a halálunkat jelentené. De mi élni akarunk! Mégpedig az Istentől, a Teremtőtől, az Újjáteremtőtől akart örök és boldog életet.
Egyházunk a húsvéti idő szentírási szakaszaival, mint gyermekeit vezetett egészen a mai ünnepig. Ennek a közös útnak a lényege: ha hisszük, hogy Jézus Krisztus föltámadott, akkor hisszük, hogy Ő az Élet Ura. Akkor igaz az Ő tanítása, igazak parancsai. Ezeket mi mind meg akarjuk tartani, mert az Életet jelentik számunkra. “Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. Parancsaim nem nehezek.” (vö. Jn 14,21-31) Hisszük: Jézus Krisztus tanítása, parancsai megtartása nélkül meggyengül az ember, elveszíti örömét, rossz döntéseket hoz. Végső soron elszakítja magát az Élet Istenétől, magától az élettől. Kitalálhat magának új törvényt, odébb rakhatja a “mezsdje kövét”, álmodozhat maga teremtette új teremtményekről, “új emberről”, maga alkotta új rendről, “a szép új világról”, az Életet nem tudja megnyerni. Csak vesztes lehet. Még akkor is ha ez a kreatúrája a – tömeg szerint gondolkodóknak, élőnek – nem tűnik veszélyesnek, pusztítónak.
A keresztségben, a kereszténységben elnyert méltóságban és erőben akarjuk élni életünket a Szentlélek erejében, felelősen és felelősséget vállalva embertért, családért, fiatalokért, idősekért, kereszténységért, kultúráért, nemzetünkért, közös jövőnkért.
Hisszük, keresztségben nyerjük el azt az identitást, akik valójában vagyunk. Egyéni és közösségi életünkben egyaránt. A keresztségben ismerjük föl személyi adottságainkat, ajándékainkat, értékeinket, amivel készek vagyunk szolgálni másokat. A keresztség segít érteni, értelmezni, értékként tekinteni a néphez, a magyar nemzethez tartozásunkat. Így sem a nemzet gondolatának az elvetése, megvetése, sem a szélsőséges – mások fölé helyezése – nem a mi gondolatunk. Hiszen a minden nemzet újjáteremtés szerinti ajándékát magában egyesítő Egyházban, a saját kultúránkban ismerjük föl az embert, a világot, de magát az Istent is. Ahogyan mi ismerjük az Istent úgy egyetlen más nép sem. Mint ahogyan egy családban a testvérek a szülőket egészen sajátosan és személyesen ismerik. A szülők is a gyermekeiket személy szerint, a legbensőségesebben ismerik és szeretik, úgy ahogy az számára jó és szükséges. Hiszen az Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson. (vö. 1Tim 2,4)
Ez az embernek jót akaró Isten, az Atya az, aki üdvösséget, békét akar az embernek, és az emberben. Még akkor is, ha az ember mindig találkozik a háború és a békétlenség különböző formáival, abban reménykedik, hogy sorsa nem a háború, hanem a béke. Békevágyunknak köze van a hitünkhöz, mely az egyén és a közösség békéjét magától az Istentől, a Történelem Urától várja. A béke a világ végső jövője: az új ég és az új föld.
A Krisztus szerinti békét az Istenhez való megtérés adja. Ezért Krisztus a mi békénk és kiengesztelődésünk. A béke Isten ajándéka, de a békét teremteni kell. Amikor Jézus boldogságmondásai között olvassuk: “Boldogok, a békességben élők, békességesek” (vö. Mt 5,9), úgy értjük: Boldogok, akik teremtik a békét! Milyen nehéz ez! Látjuk személyes életünkben, látjuk társadalmi, világméretekben. Látjuk a testvéreinket is érintő, szomszédunkban zajló háborúval kapcsolatban is. Milyen sok, hány- és hányféle erő lép fel a béke és a béketeremtő ellen.
Pax et bonum! Béke és jóság!
Teremteni a békét, készség a békére, hogy mindig megtegyük az új, az első lépést. Az ellenségeskedést megszüntető szeretet az Istenbe vetett hitből él. Isten nem fárad bele az emberekhez való közeledésbe. A keresztény hit a békét nem az emberektől, hanem az Istentől várja. A béke teremtésnek azonban kockázata is van. “Aki kockáztat, azt az Isten nem hagyja magára!” Mondta Ferenc pápa beszédében 2019-ben, éppen ezen a helyen, itt Csíksomlyón.
A békéért meg kell küzdeni. Ez prófétai harcot jelent az egyén és a közösségek számára is. De a béke mégsem, mint ennek a küzdelemnek az eredménye, hanem mindig, mint az igazságosság gyümölcse születik meg. Boldogok a békesség teremtők, akik a békéért tesznek, hajlandóak áldozatot is hozni. A békességesek boldogok. Nincs béke azonban a gonoszok számára. Békesség veletek! – a Föltámadott köszöntése, a halál fölötti győzelmével az övéinek adja a Szentlelket.
Hogyan munkálhatjuk a békét? Tesszük a jót!
Pax et bonum!
Isten jó, és jót akar az emberrel. Számunkra az Isten jóságának a legnagyobb jele Jézus Krisztus személye és tanítása. Isten Krisztusban megtapasztalt jósága az embert a felebarát iránti jóságra vezeti. Jót akarunk és jót teszünk az embernek. Békességgel, az igazság követésével, a jóért való megküzdéssel. Megszoktuk, elvárjuk, követeljük, hogy a béke, a jóság nekünk jár, bennünket megillet. Pedig a jóért – mint a békéért – meg kell küzdeni. Ehhez kell a feltámadás hitében és erejében élő embernek az öröme, bátorsága, evangéliumi radikalitása, kezdeményezése: elsőként is, újból is, akár félremagyarázottan és megfélemlítetten is teszem a jót, szolgálom a másik javát. A békétlenségből, egy megromlott kapcsolatból nincs kiút pusztán a sérelmek, a vélt vagy valós igazságok ismételgetése, vagy azok elismertetése utáni vágyam dédelgetése által. A békétlenség öl, pusztít. A béke teremtése és a jóakarat kinyilvánítása éltet, előre mutat, jövőt teremt. Egyén és közösség számára egyaránt.
Ki teremtse a békét, ki kezdje a jót, ha nem az akinek látása, bátorsága, ötlete van a Szentlélek által az élethez. Mi vagyunk azok, akik ismerjük Jézus Krisztust a Föltámadottat, akik megkaptuk az Ő legnagyobb ajándékát a Szentlelket. A bennünket körülvevő világ az érdekek, az ideológiák törvényei által vezérelt, átjárt. Sok esetben a közélet és a személyes kapcsolatok témái is ezek ismételgetésére korlátozódik. De hogyan, és ki élteti táplálja a kapcsolatokat, a közösségeket, a keresztény kultúrát, az ember számára nélkülözhetetlen életteret, ha nem mi, akikben Jézus Krisztus Szentlelke él, bennünket inspirál, elgondolást és bátorságot ad az élethez, reményt a szívünkbe, hitet a döntéseinkhez, szeretetet a cselekvésünkben.
A jó emberből áradó jóság a szívből, a személyiség középpontjából fakad. Egy jó emberrel való találkozás megérint és nem marad hatástalan arra, aki szívéhez közel engedi a megtapasztalt jóságot.
Pax et bonum!
A béke és a jóság munkálása megkívánja a krisztusi radikális döntést a jó és a rossz között, az élet és a halál között. Ebben a szolgálatban, keresztényi küldetésünk megélésében ad segítséget Ferenc pápa a Gaudete et exultate, Örüljetek és ujjongjatok című apostoli buzdítása, melyet 2018-ban adott ki a mai keresztény ember életszentségre törekvésével kapcsolatban. Ebben a dokumentumban a mai keresztény ember három jellemzőjét, szükséges magatartását emeli ki. Ezek: küzdelem, éberség és megkülönböztetés.
A megszokott életrend, amit kialakítottunk, ami körülvesz bennünket sok esetben meggyengítette a küzdelemre való készséget. Könnyű feladni, lemondani hagyományról, ünnepről, ünneplésről, találkozásról, családról, házasságról, gyermekről, idős szülőről, igazságról, kultúráról, nemzetről, a hit szerinti mindennapokról. A pápa szavaival ez nem más, mint lelki korrupció. Egyfajta önelégült vakság. Indok mindig van. De ez gyengíti belső, hitből fakadó döntéseinket, életünket. Gyengíti örökéletre irányuló vágyunkat, elhomályosítja a végsőítélet valóságát. Ez nagyon veszélyes! Igen! Küzdeni kell a jóért. Ami az ember, a közösség, az Egyház, a nemzet javát szolgálja. A küzdelemhez erős fegyvereinek vannak az Úrtól: az imádságban kifejeződő hit, Isten szaváról való elmélkedés, a szentmise ünneplése, a szentségimádás, a szentségi gyónás, a szeretet cselekedetei, a közösségi cselekedet, a missziós elköteleződés. Aki a Szentlélek erejébe vetett bizalom nélkül éli az életét, a legyőzettetéstől való félelemben él, már eleve elveszítette a küzdelmet, elásta talentumait. A keresztény győzelem mindig kereszt, de olyan kereszt, ami egyidejűleg győzelmi zászló is, amit harcos gyöngédséggel hordozunk a gonoszsággal vívott küzdelemben. (vö. EG 85.) A kereszt természete és logikája nem megkerülhető de ez számunkra Isten ereje és bölcsessége.
Meggyengülhet az ember természetes élni akarása, veszélyérzete. Számtalan olyan dolog vesz körül bennünket, gyermekeinket, ami nem tűnik veszélyesnek. Sőt elfogadott, kívánatos, adott esetben még megbélyegző elvárás is lehet. Következményében azonban veszélyes, szellemileg-
lelkileg mérgező. Szüntelenül mérlegelni kell az események során, a jelenségek között. Kérni kell a Szentlélek megkülönböztető ajándékát. Ismerjük föl, különböztessük meg mi a jó és a rossz, mi az igaz és a hamis, és merjünk ennek megfelelően dönteni. Ne áltassuk magunkat. Minden cselekedetnek, mulasztásnak van következménye. Aki – személyek, közösségek, társadalmak – célok, törvények, szabályok, átfogó vízió nélkül él, úgy is fogja végezni. De mi nem erre, hanem istengyermeki méltóságra, isteni jövőre, üdvösségre kaptunk meghívást. “Reménységünk az üdvösségre szól!”
Ébernek kell lennünk! Mindenféle rossztól óvakodjatok, éberen virrasszatok! (vö. 1Tessz 5,6- 22) Figyelmeztet Pál apostol.
Pax et bonum!
A küzdelem, az éberség és a megkülönböztetés adományaival való együttműködésünk a béketeremtésnek, a jóakarat megnyilvánulásának, a jóság művelésének hatékony, és számunkra nélkülözhetetlen módja. Akarjuk a békét és a jót minden embertestvérünknek, kiemelten a ránk bízottaknak, akikkel összeköt együvé tartozásunk, akikért különös felelősséggel tartozunk. Vállaljuk a jóakarat, a jó cselekedetek által a béke esdését és a béke munkálását. Visszatérve otthonainkba lelkes, békességet teremtő jóakaratú emberek kívánunk lenni. Hogy a világnak legyen reménye és jövője!
A Szentlélekkel való életünkben hathatós példánk van a Boldogságos Szűz Mária személyében. Segítőnk, oltalmazónk a csíksomlyói Szűzanya, Égi Édesanyánk. Őseink, elődeink hite, példája, ragaszkodása is megjelenik mai közös ünneplésünkben, Máriához való könyörgésünkben. Hisszük, Máriához való ragaszkodásunk a jövő reményét is föltárja előttünk. Mária a Szentlélekkel eltelt Asszony, akinek vágya, hogy az Úr igéje szerint történjék minden az ő életében. Aki mindvégig bízik az Isten igazmondásában és hűségében. Tanulni akarjuk, hogyan élte mindennapjait a Szentlélekben. Az ő magasztaló hálaadó énekében megjelenik az isteni béke, az isteni jóakarat fölfedezésének öröme. Az isteni új rend, az isteni újjáteremtés. Az Istentől kapott béke, az Istennek a jósága.
Ebben a bizalomban vagyunk mi is itt, vállaltuk a zarándok lét terhét, tisztító erejét. Letesszük terheinket, megfogalmazzuk kéréseinket. Családjainkért, népünkért nemzetünkért. Az összetartozás érzésével és élményével, mi mindannyian egyesülve a Szentlélekben, Máriával, a Boldogságos Szűzanyával együtt magasztaljuk Istent, Atyánkat! Magasztalja lelkem az Urat! Ámen.
Pax et bonum!
Forrás/fotó: Magyar Kurír
