December 13-án a veszprémi Magyarok Nagyasszony templomban Udvardy György érsek mutat be roráté szentmisét, melyben koncelebrált Felker Zsolt plébános atya.
Érsek atya prédikációját olvashatják:
Kedves testvérek!
A hozzánk érkező követ, Jézus Krisztus az, aki tanít bennünket, tanítja a választott népet, ebbe enged bepillantást a mai evangélium. Tanítja azt a népet, amely szövetségben van az Úrral, ismeri az Úr törvényét, ismeri az Ő hatalmas tetteit saját életében, várja reménykedve a Messiásnak az érkezését, és mégis, amikor megérkezik, akkor nagyon nehezen ismeri föl.
Nemcsak, hogy nehezen ismeri föl, hanem mindenféle kifogást is talál vele szemben. Sőt, ebből a mai evangéliumból az is kiderül, hogy a választott nép gyermekei elfáradnak a szövetségben, elfáradnak a várakozásban.
Jézus szembeállítja a választott nép gyermekeit azokkal, akik vagy pogányok, vagy pedig nem tartják meg valamiért a szövetségi hűséget. De fölismerik azt az Istent, aki Jézus Krisztus, fölismerik az Atya szeretetét és csatlakoznak hozzá. Ez a példabeszéd a két fiúról nagyon tanulságos számunkra is. Nagyon könnyű felismerni a választott nép főpapjainak, elöljáróinak, hogy Jézus hogyan és kiről beszél. Két fiút említ. Az egyik azt mondja, nem megy ki a szőlőbe dolgozni, majd megbánja, kimegy és elvégzi, amit az Atya kér. A másik fiú ígéri, hogy kimegy, végül aztán nem megy ki.
A hozzánk érkező követ, Jézus Krisztus az, aki tanít bennünket, tanítja a választott népet, ebbe enged bepillantást a mai evangélium. Tanítja azt a népet, amely szövetségben van az Úrral, ismeri az Úr törvényét, ismeri az Ő hatalmas tetteit saját életében, várja reménykedve a Messiásnak az érkezését, és mégis, amikor megérkezik, akkor nagyon nehezen ismeri föl.
Nemcsak, hogy nehezen ismeri föl, hanem mindenféle kifogást is talál vele szemben. Sőt, ebből a mai evangéliumból az is kiderül, hogy a választott nép gyermekei elfáradnak a szövetségben, elfáradnak a várakozásban.
Jézus szembeállítja a választott nép gyermekeit azokkal, akik vagy pogányok, vagy pedig nem tartják meg valamiért a szövetségi hűséget. De fölismerik azt az Istent, aki Jézus Krisztus, fölismerik az Atya szeretetét és csatlakoznak hozzá. Ez a példabeszéd a két fiúról nagyon tanulságos számunkra is. Nagyon könnyű felismerni a választott nép főpapjainak, elöljáróinak, hogy Jézus hogyan és kiről beszél. Két fiút említ. Az egyik azt mondja, nem megy ki a szőlőbe dolgozni, majd megbánja, kimegy és elvégzi, amit az Atya kér. A másik fiú ígéri, hogy kimegy, végül aztán nem megy ki.
Ez írja le a választott népnek a megfáradt várakozását. Mondja ugyan, hogy megyek, de valójában nem teszi meg mindazt, amit az Úr kíván tőle. Szemben a vámosokkal és a bűnösökkel, az utcanőkkel, akik valamiért bűnös életet éltek, nem ismerték az Istent, de Jézus Krisztusban fölismerik és követni akarják. Számunkra is tanító erővel bír ez az evangélium. Hiszen ismerjük Jézus Krisztust, az Atya szeretetét, ismerjük egyházunkat, föl is szítjuk magunkban adventkor is a várakozásnak a lelkületét, és mégis könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy ki az, aki érkezik, mert nem tesszük meg mindazt, amit kíván.
Egyáltalán nem szeretném a mai evangéliumnak a két radikálisan elénk állított fiúképet gyengíteni, de talán mai emberre jellemző egy harmadik magatartás is. Amikor halljuk az Úr hangját, menj ki a szőlőmbe dolgozni, akkor nem mondom azt, hogy igen, megyek. Nem mondom azt, hogy nem megyek, hanem azt mondom, majd meglátom.
Sokszor ez az elgyengült keresztény embernek a magatartása. Hisszük, hogy szeretjük az Istent, hisszük, hogy az Úr törvényei szerint járunk, és akarjuk is, de bármi közbejöhet. Akkor majd az a bármi fogja irányítani az életünket. Majd meglátom. Igaz ez a fiatalokra is, oly nehéz programot is szervezni, utolsó pillanatban döntik el, részt vesznek valamin vagy nem, majd meglátom, hátha közbejön valami.
De ugyanígy keresztény közösségekben is nehéz ez. Majd meglátom, ha lesz időm, ha lesz erőm, ha nem jön közbe semmi. Pedig az életnek az egyértelműsége, radikalitása részünkről is ugyanezt kívánja. Igen, megyek és meg is teszem. Erre számunkra Jézus Krisztus ad példát. Ő az engedelmes fiú, Ő az Atya igenje, igen Atyám, küldj engem, elmegyek, hogy megtegyem mindazt, amit kívánsz és Jézus megteszi. Ezt látjuk az ószövetségi iratokban, Izajás könyvénél, ezt látjuk a zsoltárokban, íme elmegyek, hogy megtegyem mindazt, amit kívánsz. Így lép be, így kezdi meg nyilvános működését, mindvégig az Atya akaratát keresve és megcselekedve azt.
Igaz ez akkor is, amikor tanít, igaz ez, amikor vitatkozik a választott nép vezetőivel, igaz ez akkor, amikor gyógyít, amikor csodát tesz, amikor a szegényekhez fordul, és igaz ez akkor is, amikor a kereszten feláldozza az életét. Itt vagyok, engem küldj, megteszem mindazt, amit kívánsz. Ez igaz a kereszten is. Mert ismeri az Atyát, mert szereti az Atyát, mert akarja az Atya akaratát cselekedni és meg is teszi.
Testvérek, mi a keresztségben megkapjuk Isten Szentlelkét. Megkapjuk azt az erőt, megkapjuk azt az ismeretet, tudást, tapasztalatot, bölcsességet, amivel fel tudjuk fedezni bármilyen élethelyzetben is, mi az Istennek az akarata, mi az Ő törvénye és megkapjuk az erőt is hozzá, hogy újból és újból kimondjuk. Lehet, hogy csak egy napra elég, lehet, hogy csak egy cselekedetre elég. Akarom, és ez az akarom, ez nem az én akaratom, nem valamiféle erőből való Istenhez csatlakozás, mert ezt nem tudjuk megtenni. Ez az akarom, ez a teremtésnek az akarom kifejezése, az Istennek az akarata. Akarta, hogy legyen és lett.
A föld, az égitestek, az ember, az állatok. Akarta, hogy legyen és lett. Ugyanez az akarom kifejezés vonul végig az ószövetségi szövegeken, az ószövetségi népnek az életén, ugyanez vonul végig Jézusnál, akarom, amit az Atya akar. Ugyanez kell, hogy végigvonuljon a mi mai napunkon is. Istenem, nem tudom, mi lesz. Nem tudom, mit kívánsz pontosan. Akarom fölismerni a törvényeidet, és akarom megcselekedni azt. Ebben Jézus az engedelmes fiú, aki jön hozzánk, aki tanít bennünket, erőt, példát ad. Menj ki a szőlőmbe dolgozni, igen Atyám, megyek és kimegyek és teszem azt, amit Ő kíván tőlem.
Nem az embernek az erőfeszítésén van a hangsúly, hanem az Atyával való kapcsolaton. Azért keresem az Ő akaratát, mert Ő szeret, mert jót akar, azért akarom megtenni, mert ez engem éltet, méltóságomat növeli, azért akarom megtenni, hogy másnak is eszébe jusson az Isten jó, az Isten szeret bennünket.
Nem az embernek az erőfeszítésén van a hangsúly, hanem az Atyával való kapcsolaton. Azért keresem az Ő akaratát, mert Ő szeret, mert jót akar, azért akarom megtenni, mert ez engem éltet, méltóságomat növeli, azért akarom megtenni, hogy másnak is eszébe jusson az Isten jó, az Isten szeret bennünket.
Az Isten az ember javát akarja. Akarta, hogy legyen és lett. Akarta, hogy a Fia belépjen a világba és belépett. Akarta, hogy a Fia megtanítson bennünket, az Atya szeretetére is tanított, akarta, hogy a Fia föláldozza magát és példát adjon nekünk és Ő ezt megtette. De az Isten akarta, hogy a Fiú életre keljen és a Fiú föltámadott és ezt a föltámadott életet adja mindannyiunknak.
Ámen.