A Magyar Máltai Szeretetszolgálat veszprémi intézményét, a Befogadás Háza – Nappali Centrumát látogatta meg Udvardy György veszprémi érsek beiktatása napján, 2019. augusztus 31-én délután. Az intézményben Bondor Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Dunántúli Regionális Központjának vezetője és Vágner Milán intézményvezető fogadta az újonnan beiktatott főpásztort. György érsek együtt imádkozott a megjelentekkel, majd étellel vendégelte meg a hajléktalanokat.
– Az egyházmegye egyik nagyon fontos tevékenysége a sorsközösség-vállalás, az osztozás, valamint az, hogy ezek élményét is meg tudjuk osztani másokkal – fogalmazott Udvardy György érsek a Befogadás Háza – Nappali Centrumában látogatása alkalmával.
A főpásztor kiemelte, mikor az ember nehéz helyzetben, bajban van, nem feltétlenül az anyagi körülmények jelentik a legnagyobb nehézséget, hanem az, ha egyedül marad, vagy ami ennél is nehezebb, amikor a reménye vész el. Ha tehát akár az egyház karitatív tevékenysége, akár a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nem is tud minden problémát megoldani – mert nem tud, és ezt nem is vállalhatja –, legalább a reményt életben akarja tartani, és az adott helyzetet elviselhetőbbé tenni, akár anyagi eszközök juttatásával, de főleg azzal, hogy egy olyan teret biztosít, ahol egymással is lehet találkozni, ahol egymást lehet erősíteni, bátorítani abban, hogy van remény, lehetőség.
– Az egyháznak ősi tapasztalata, mikor az Eucharisztiát, a szentmisét ünnepli, és ott a hívek a kenyérben és a borban Krisztus testében és vérében részesedtek, akkor mindig ügyeltek arra, hogy az összegyűjtött adományokat és az eucharisztiát is elvigyék azoknak a szegényeknek, betegeknek, akik nem tudtak részt venni az ünneplésben – mutatott rá a főpásztor. – Ami most történt, az az egyháznak egy alaptapasztalata: az, hogy az ünnep ajándéka mindenkinek szól. Ez megmutatkozhat egy szeretetcselekedet gyakorlásában, vagy egy ebédben, ami tulajdonképpen egy valóság, ám inkább egy szimbolikus jel, arra vonatkozóan, hogy együvé tartozunk, és arra vonatkozóan, hogy Isten ismeri a mi szegénységünket. Mi a látható szegénység egyes formáit ismerjük – nem is mindegyiket –, de az Isten ismeri a mi szegénységünket is, és mégsem feledkezik meg rólunk, mégsem vet meg bennünket. Nem mondja azt, hogy magad okoztad, oldd is meg! Ehelyett, mint egy édesanya vagy édesapa a gyerekének, segít, ám ezt a segítést csak rajtunk keresztül tudja elvégezni.
Természetesen ebben a segítségben nagyon nagy jelentősége van a személyes adományoknak, a személyes elköteleződéseknek, de ugyanennyire fontos az, hogy ez szervezett formában, intézményes keretek között is működjék, hiszen egyfajta szakmai felkészültséget, strukturális hátteret is megkíván az, hogy az adományokat megfelelő módon tudják elosztani.
A veszprémi érsek az intézmény munkatársaival, vezetőivel való beszélgetés során arról érdeklődött, milyen lehetőségei, jellegzetességei és tervei vannak a szeretetszolgálat veszprémi intézményének a rászorulók ellátását illetően, illetve tevékenységük végzése során kivel, mely további szervezetekkel tudnak együttműködni. Udvardy György érsek kiemelte, a segítő szándékú együttműködések, projektek közül azok mellé érdemes odaállni, melyeknek valós tartalma, jövője van, hiszen a téves remény felkeltése egyébként csalódást okozhat a rászorulóknak, ami rendkívül káros, hiszen korábbi lelkesedésük is elveszhet.
A főpásztor az ugyancsak szóba került adományozó kultúrára vonatkozóan arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben ez sajnos mit sem változott: általában csak a nagyobb katasztrófák, bajok esetén adakoznak az emberek, ám valamiért még nem alakult ki az a szokás, hogy ez a gyakorlat rendszeressé, az életük részévé váljon.
