A megáldott bárányokból készül az érseki pallium, melyet Udvardy György érsek is visel majd.

Szent Ágnes vértanú liturgikus emléknapja alkalmából Franco Bergamin lateráni generális apát áldotta meg a római falakon kívüli Szent Ágnes bazilikában azt a két bárányt, melyeknek a gyapjából készül az új érsekek, metropoliták palliuma. A pallium a liturgikus méltóság jelképe és joghatósági jelvény, amelyet csak a pápa és az érsekek, metropoliták viselnek templomaikban és egyházmegyéjük területén.

Metropolitának nevezik azt az érseket, akinek saját egyházmegyéjén túl az egyháztartományt alkotó szomszédos – ún. szuffragáneus – egyházmegyék felett is van bizonyos kormányzati hatalma: leginkább a hit és az egyházi fegyelem megtartását felügyeli.

Magyarországon a középkorban Esztergom volt az első, Kalocsa a második metropolitai székhely. Őket követte a 1804-ben Eger, 1852-ben Zágráb, majd 1993-ban Veszprém, melynek szuffragáneus egyházmegyéi a Szombathelyi és a Kaposvári Egyházmegye.

A pallium átadása a protodiakónus bíboros feladata volt, akár személyesen Rómában, akár székhelyükre küldve azoknak, akik akadályoztatva voltak. Szent II. János Pál 1984-ben bevezette, hogy Szent Péter és Pál ünnepén a pápa maga köré gyűjti az elmúlt év során kinevezett metropolitákat, és személyesen akasztja nyakukba az ünnepi szentmisén megáldott palliumot – így Márfi Gyula érsek 1998. június 29-én kapta meg a palliumot.

Ferenc pápa 2015-ben elrendelte, hogy az érsekek az eddigi szokásnak megfelelően jelen lehetnek Rómában, a pápával együtt miséznek, részt vesznek a palliumok megáldásának a szertartásán, de nem történik meg a palliumok fölhelyezése. A pallium fölhelyezése, vagyis az új érsek nyakába helyezése az illetékes egyházmegyékben történik.

A fehér gyapjúból készült palliumon négy fekete selyemből rászőtt kereszt látható.

82858112_1203836186489071_8803109903553003520_n
82358544_468581103810866_1033441600400785408_n
82566253_195821231590999_4117137881665896448_n másolata
83120800_256348828676291_1026985538705424384_n
83671811_492787258098876_4390522218027679744_n
82846497_223281052014483_1452013037006356480_n másolata
82615301_2930270603865836_415137593072549888_n másolata
82465897_610771676402312_9171669366574415872_n
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »