Laposa Norbert plébános meghívására Márfi Gyula érsek mutatott be búcsúi szentmisét a balatonfűzfő-gyártelepi Szent László-templomban július 1-jén. A szentmisét velük együtt mutatta be a kerület esperese, vitéz Ajtós József László paloznaki plébános, Beke Zsolt h. esperes, berhidai plébános és Stadler László Dezső a veszprémi Regina Mundi-templom plébánosa.
Az ünnepi szentmise keretében a főpásztor megáldotta a templom új tabernákulumát, valamint Laposa Norbertet – aki 2017 augusztusa óta szolgál plébániai kormányzóként a településen – június 19-ei kinevezése értelmében beiktatta plébánosi tisztségébe, mely során Norbert atya megújította papszentelésekor tett fogadalmát.
Márfi Gyula érsek a templom búcsúünnepe kapcsán Szent László királyunkról beszélt, bemutatta életének fontosabb eseményeit és a hozzá köthető csodatételeket. Számtalan erényét példának állítva a főpásztor kiemelte, hogy sok embernél az egyes tulajdonságok ellentétesnek tűnnek, pedig összetartoznak. Ilyen például az igazságosság és ugyanakkor az irgalmasság, valamint a hősies bátorság és az alázatosság. Kevés ember gyakorolja ezeket egyszerre pedig csak az igazán bátor ember tud szerény és alázatos lenni. Szent László ilyen bátor ember volt, aki a csatákat nem hátulról irányította, hanem elölről és emellett mégis nagyon szerényen és alázatosan vezette a népét – hangsúlyozta az érsek.
A szentmise végén a közösség új kántora, Vántus Gábor letette esküjét, majd vitéz Ajtós József László kerületi esperes mondott köszönetet a főpásztornak Laposa Norbert plébánosi beiktatását.