A Szilágyi Keresztény Iskola jubileumi, tizedik alkalommal megszervezett, óvodásoknak szóló természetismereti vetélkedőjén több mint 300 gyermek vett részt. Az ünnepélyes eredményhirdetésen minden kisgyermek ajándékot kapott.  

A hagyományokhoz hűen az idén is megrendezte az óvodásoknak szóló, kétfordulós természetismereti vetélkedőjét a Szilágyi Keresztény Iskola.

Barabás Andrea, az intézmény igazgató-helyettese elmondta, a vallásos nevelés, a magyar népi kultúra ápolása mellett a természet iránti elköteleződés mindig is jellemző volt a Szilágyi iskolára.

– Jövőnk záloga, ha gyermekeink megértik a természet törvényszerűségeit, és ezen ismeretek birtokában képesek lesznek eligazodni ebben az információdús világban. Környezetünket gyermekeink révén leszünk képesek megóvni, ezen munkálkodunk, hogy a tanítványainknak átadott ismeretek birtokában munkánk eredményes legyen. Örömteli, hogy évről, évre növekszik a résztvevők létszáma, és így sok kisóvodást tudunk megszólítani – fogalmazott.

Az intézmény 2005 óta viseli az ÖKO iskola címet, és 2012-ben elnyerte az Örökös ÖKO iskola címet. Ezen indíttatásból szóltak az óvodásokhoz a természetismereti levelezős versennyel, melyben a város szinte minden óvodája, illetve a környékbeli óvodák is részt vettek.

Mintegy 335 gyermek küldött be feladatlapot, ebből 270 kisgyerek oldotta meg mindkét forduló feladatait, akiknek ajándékokkal köszönték meg a kitartását.  A versenyhez tartozott egy kétfordulóból álló feladatlap kitöltése, valamint egy rajzpályázat. Az „Angyalbárányok” című meséhez készíthettek egy alkotást a gyerekek tetszőleges technikával.

Az ünnepélyes díjátadón szerepelt az iskola 4. osztályos művészeti csoportja: „Katonásdi” című sárközi játékokat adtak elő Nagy Marianna és Vetz-Szerencsi Noémi vezetésével. Ezzel a koreográfiával a Regionális Néptánc fesztiválon kiemelt arany minősítést és koreográfiai díjat kapott az együttes.

Külön díjazták az óvodákat a nevezett gyermekek létszáma alapján, a rajzpályázaton résztvevőket, és az egyéni feladatlapokat megoldó óvodásokat.

A díjkiosztón Hegedűs Barbara alpolgármester asszony is köszöntötte a résztvevőket. A verseny védnöke Ovádi Péter országgyűlési képviselő volt.

A számtalan felajánlásnak és szponzornak köszönhetően sok-sok ajándékkal tudták megjutalmazni a gyermekeket. Az iskola ezúton is köszönetét és háláját fejezi ki a felajánlásokért, az értékteremtő programokért.

Fotó: vehir.hu

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »