Természetesen Betlehem

2022.12.22., Hírek rovat

Főegyházmegyénk felhívására mintegy százötven, főként természetes anyagokból felépülő betlehem készült az egyházmegye iskolásai által az idei adventben. Az alkotások készítői iskolánkénti díjazásban részesülnek alsós és felsős korcsoportban egyaránt. A díjátadók már decemberben megkezdődtek, de némely helyszínen csak januárban vehetik át ajándékaikat a nebulók.

A természetes anyagok használatára ösztönző pályázati felhívás arra kívánt rámutatni, hogy Jézusnak is tökéletesen megfelelt születésekor az, ami természetes. Ne feledjük el, szalmára fektették, jászolba helyezték. A szalma, a fejetlen, gyökértelen, üres növényszár volt érkezésekor Jézushoz a legközelebb. A befogadó istálló is fából, kőből készülhetett, melyet különféle állatok fűtöttek be leheletükkel, jelenlétükkel. Így Jézus a teremtett világ ölelésében érkezhetett hozzánk, mely annyira természetes volt, hogy e körülményekről általában tudomást sem veszünk, ha a betlehemi történetre gondolunk.

 

Ezen „háttérelemekre” figyelve hirdettük meg a pályázatot a cipősdoboz méretű betlehemek elkészítésére, de emellett a mértékletesség, takarékosság szempontjai is szerepeltek a felhívásban.

Így a pályázat során előnyt élveztek azon betlehemet készítő

k, akik:

– kizárólag természetes anyagok felhasználásával készítették el pályaművüket.

– újrahasznosított természetes anyagokat is felhasználtak, és ezt külön bemutatták a pályaművükhöz mellékelt leírásban.

– újra felhasználható betlehemet készítettek, azaz – gondolva a következő évek karácsonyaira is – betlehemük szétszedhető és könnyen újra összerakható.

 

Az agyagból, vesszőből, papírból, gyapjúból, kövekből, csuhéból, mézeskalácsból, fából készült betlehemek lenyűgözően szépre sikerültek, és hűen tükrözik vissza a természetes anyagok szépségét és egyben hasznosságát.

Több esetben felfedezhető a pályamunkákon a család több tagjának is keze nyoma, illetve kisebb-nagyobb gyerekcsoportok is szerveződtek egyes művek elkészítéséhez.

 

Az összefogás, együtt gondolkodás így külön hozadéka a pályázatnak, csakúgy, mint a saját kezűleg készített betlehemekből fakadó öröm a karácsonyi családi ünneplések során.

Az elkészült alkotások megtekinthetők a Mi, teremtmények közösségi oldalon.

 

 

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »