Úrnapja

2021.06.05., Hírek rovat

A Szentháromság vasárnapját követő csütörtököt az Egyház annak a titoknak ünneplésére szenteli, hogy a kenyér és bor külső színe alatt Jézus Krisztusnak, az Isten-embernek teste és vére, istensége és embersége, valójában, igazán és lényegileg jelen van. (Magyarországon ez idő szerint a rákövetkező vasárnap tartjuk.) Krisztus maga adta tudtul egy látomásban Lüttichi Szent Juliannának kívánságát, hogy szeretetének ezen titkát egyházi ünneppel is dicsőítsék. IV. Orbán pápa 1264-ben rendelte el ezt az ünnepet, s az ő megbízásából Aquinói Szent Tamás írta meg a liturgikus szövegeket és a nap csodálatos szekvenciáját, a Lauda Siont-t. Az Oltáriszentség alapítása Nagycsütörtökön történt. Minthogy azonban akkor Krisztus húsvéti misztériumának sokszoros ajándéka között oszlik meg figyelmünk, s az ünnep fényét már az Úr szenvedése árnyékolja, a húsvéti idő lejártával, szintén csütörtöki napon, az Egyház külön ünneppel ad hálát ezért az ajándékért, s kéri az eucharisztikus Jézus Krisztus áldásait minden hívő életére.

Hogyan ünnepeljük meg az Úrnapját?

  1. Az Egyház ezt az ünnepet a legnagyobb pompával üli meg. Nemsokára az ünnep bevezetése után az oltáriszentségi körmenet is általánossá vált az Egyházban. E körmenet elsősorban IMÁDÓ értelmű, s ezért bensőséges buzgalomnak kell áthatnia. Másodsorban KÉRŐ jellegű, hogy Krisztus jelenlétével szentelje meg világi életünket is. Harmadsorban HITVALLÓ jellegű, láttára a világnak évről évre szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy az Oltáriszentségből Krisztus titokzatosan, de valóságosa magához vonzza minden korban övéit.
  2. Isten háza és oltára az ünnep és a rákövetkező napokban a leggazdagabb virágdíszben és illatos erdei zöldben pompázik. A hívők is azon versenyeznek városban és falu, hogy a körmenet útján a házakat, utcákat illő módon feldíszítsék.
  3. Törekedjünk Úrnapján és környékén arra, hogy minél mélyebben megértsük azokat a szövegeket, melyeket az Egyház a legszentebb Oltáriszentség tiszteletében használ (főként a Lauda Sion és Pange lingua énekek szövegét). Kérjük azt a kegyelmet, hogy hitünket e nagy és szent titokkal szemben Isten még jobban megelevenítse, s ezáltal hódolatunkat elmélyítse és szeretetünket lobogóbb lángra gyújtsa.
  4. Valljuk meg mindenkor és mindenütt, félelem és habozás nélkül meggyőződésünket, külsőleg is. Tisztelettejes imádással térdeljünk le az Oltáriszentség előtt, vegyünk részt buzgón a szentmisén és a szentáldozásban, csatlakozzunk az utcáinkon végigvonuló szent Királyunk ünnepi menetéhez, térjünk be minél gyakrabban csendes szentségimádásra a templomba.
  5. Időnként olvassuk el János evangéliumának 6. fejezetét: Krisztus kafarnaumi beszédét, melyben az Oltáriszentséget megígérte és jelentőségét megmagyarázta.

Az Úrnapi körmenet eredetileg az egész lakóhelyet körbejárta, s a település négy sarkánál, a négy világtáj felé fordulva hangzott el egy-egy evangéliumi szakasz, majd követte ezt az áldás. Ma a templom közelében halad a körmenet, melyet négy stáció, megállás szakít félbe. Ezeken az Oltáriszentségről szóló evangéliumi szakaszok, ehhez kapcsolódó könyörgések hangzanak el, majd a szentségi áldás mintegy a település minden irányába kisugározza Krisztus jóságát.

(forrás: éneklő egyház)

A körmenetre elsősorban az oltáriszentségi himnuszok vannak előírva, de más alkalmas szentségi énekek is vehetők. A templomba visszaérkezve Te Deumot éneklünk.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »