Az üdvösségterv időrendjét Isten, az idők Ura a legnagyobb bölcsességgel határozta meg. Az Egyház ünnepei ennek az időrendnek örök emlékezetét őrzik. Az Apostolok Cselekedetei szerint Jézus negyven napon át többszöri megjelenésével bizonyította feltámadását, majd a negyvenedik napon megparancsolta apostolainak, hogy ne távozzanak Jeruzsálemből, míg „néhány nap múlva” meg nem kapják a Szentlélek ajándékát. Ezután szemük láttára felemelkedett, mígnem felhő takarta el őt szemük elől. Két angyal magyarázta meg a tényt az apostoloknak: amint Jézus a mennybe emelkedett, úgy jön el majd ismét. Az Egyház tehát a húsvét utáni negyvenedik napon (vagyis Húsvét VI. vasárnapja utáni csütörtökön, melynek régi magyar neve „Áldozó-csütörtök”) ünnepli e szent misztériumot. Magyarországon ez idő szerint ünneplése a rákövetkező vasárnap történik.
Mit tartalmaz ez az ünnep?
1. Ünnepeink nem egy gondolatra, tanításra, hanem egy tényre, egy Krisztus-misztériumra alapozódnak. E napon tehát magának a mennybemenetelnek TÉNYÉT ünnepeljük, imádjuk, érte adunk hálát. E szent titkot szemlélve azonban az Egyház tanításának fényében megvilágosodik előttünk a misztérium értelme is.
2. Krisztus a mennybemenetelekor tette teljessé üdvözítő művét, lezárta földi küldetését. „Teljes lett minden műve már” („Mennybe ment Krisztus e napon” című ének). Ezért a Jeruzsálemi keresztények e napon kimentek Betlehembe, a születés helyére, s onnan bejöttek az Olajfák hegyére, a mennybemenetel színhelyére. Az ÖSSZEFOGLALÁS napján tehát az egész krisztusi útért hálát adtak. Az „Istenember, égi Hősnek” erről az útjáról szólt már az ádventi himnusz: „Megindul Atyja székitől, s Atyjához ismét visszatér…” („Népek megváltó Istene!” című ének).
3. A Mennybemenetel Húsvét folytatása, az Atya válasza Krisztus alázatos engedelmességére. „Ezért az Isten felmagasztalta őt, és olyan Nevet adott neki, mely felette van minden névnek, – s e Névre minden térd meghajoljon, földieké és égieké…” (Fil 2,9). Krisztus MEGDICSŐÜLÉSÉNEK első állomása a feltámadás, második a mennybemenetel és a helyfoglalás Atyjának jobbján („Mondá az Úr az én Uramnak: ülj az én jobbomra!”), a harmadik állomás pedig majd dicsőséges újraeljövetele lesz.
4. „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek”. Krisztus nem úgy ment a mennybe, ahogyan onnét lejött. Lejött, mint Isten, visszatért, mint Istenember. EMBERSÉGÜNKET IS FÖLVITTE magával, az „emberiség első zsengéjeként” lépett be a menny kapuján.
5. „Olyan főpapunk van, aki behatolt az egekbe… s mindörökre saját által lépett be ebbe a szentélybe, most az Atya arca előtt áll, s ott KÖZBENJÁR értünk” (Zsid4,14; 9,12; 9,24; 7,25).
6. „Ti meghaltatok, és életetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben; majd amikor ő, a ti életetek megjelenik, akkor ti is vele együtt megjelentek a dicsőségben. Azértami fenn van, azt keressétek, ott, ahol Krisztus ül az Atyának jobbján.” Tehát Krisztus a mennybe ment azért is, hogy mi, akiknek élete az övével egyesült, A MENNYEI DOLGOKBAN „LAKJUNK”, azt ízlelgessük, elsősorban azzal törődjünk. (Vö. Kol 3,1-4.) A Mennybemenetel tehát: misztérium-tény, beteljesedés, megdicsőülés, helykészítés, közbenjárás, a szellemiekre való figyelmeztetés. Ennek örömében tartsuk meg e szent ünnepet.
(forrás: ÉE)
