Az elköteleződés egyik jelentős állomásához érkezett Kopácsi Máté, a Boldog Gizella Szeminárium papnövendéke, aki jelenleg Németországban, Freiburgban folytatja tanulmányait. Augusztus első vasárnapján a Szent Mihály bazilikában a fél 11-es szentmisén Márfi Gyula érsek ünnepélyes keretek között Kopácsi Máté kispapot felvette a diakónus- és papjelöltek sorába. A szentmisét a főpásztor dr. Varga István rektorral, Nagy Károly apát, kanonokkal, a Szent Mihály bazilika plébánosával, Ebele Ferenc és Lőrinczy Ferenc nyugalmazott plébánosokkal együtt mutatta be.
Prédikációjában a Márfi Gyula érsek a napi olvasmányhoz kapcsolódva beszélt: döbbenetes, ha az ember azt olvassa az ószövetségi Szentírásban, hogy a nép hogyan zúgolódik a pusztában. Elnyerték a szabadságot, de ezt nem értékelték semmire, nekik csak a “húsos fazekak” hiányoztak. Mi magyarok is hasonlóan gondolkoztunk, mi is visszavágytunk a Kádár-korszak “húsos fazekai mellé”. Azt persze nem vettük figyelembe, hogy közben megöltek több, mint hat millió magzatot, akiket nem kellett felnevelni, nem kellett rájuk költeni. Ezen kívül felvettek rengeteg kölcsönt, akkoriban átlagosan minden magyar embernek kb. fél milliós tartozása volt külföldi bankok felé – mondta a főpásztor majd kiemelte, hogy ugyanezt tapasztalta az Úrjézus is, aki a kenyérszaporítás után szóvá teszi: „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. (Jn 6, 27)
Hajlamosak vagyunk a magasabb értéket alárendelni az alacsonyabbnak – hangsúlyozta az érsek. Legyünk őszinték magunkhoz, a mindennapi kenyér számunkra sokszor fontosabb, mint mennyei. A mindennapi kenyerünk megléte fontos és Isten ajándéka, amit meg kell köszönnünk, de nem lehet elég számunkra. Flüei Szent Miklós (1417-1487) húsz éven át nem evett mást csak naponta áldozott. Az Oltáriszentség megmutatta akkor rendkívüli erejét. A helyes értékrendet nekünk is vissza kell állítanunk. Az első Isten és az Ő kegyelme, utána jönnek az angyalok és az emberek, Isten értelmes teremtményei, aztán az állatok és a növények, aztán az ember alkotásai -köztük ott van a pénz is, de nem az első helyen, hanem az utolsón. Ha az ember az értékrend csúcsáról Istent elveti, az egész értékrend “fejre áll”. Mi kerül a csúcsra? A pénz. Mi pedig a pénz szolgáivá válunk – fogalmazott az érsek, majd több költőtől is idézett, köztük Kosztolányi Dezső Boldog szomorú dal című művéből:
Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
…
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.
Végezetül arra kérte a jelenlevőket, hogy imádkozzanak azért, hogy komolyan tudjuk venni az Úrjézus szavait: Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak. Én vagyok az élet kenyere. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. (Jn 6, 32-35)
A homília után következett Kopácsi Máté papnövendék admissziója a befogadás szertartásában. A papságra való felkészülésben a kisebb rendek egy-egy lépcsőfokot jelentenek. A szertartás során a jelölt ünnepélyes formában, a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy áldozópap szeretne lenni és nyitott szívvel vállalja az ezzel járó küldetést.
Az admisszió, vagyis jelölés liturgikus szertartás, amelynek révén az illetékes egyházi hatóság az állandó diakonátusra vagy az áldozópapságra készülőt a diákonusszentelés előtt a jelöltek közé felveszi. Intézményét VI. Pál pápa vezette be 1972-ben. A felvételt a jelentkező előzetes, saját kezűleg írt és aláírt s az említett hatóságtól írásban elfogadott kérelmének kell megelőznie. A jelöltek közé való felvétel és az azt követő diákonusszentelés között nincs meghatározott időköz előírva. Az állandó diakonátusra vagy az átmeneti diakonátus után papságra készülő jelöltek a szolgálatokat (lektorátus, akolitátus) felvehetik akár az admisszió szertartása előtt, akár utána. A jelöléssel az egyházi rend felvételére készülő még nem válik klerikussá, arra csak a diákonusszenteléssel kerül sor – írja a Magyar katolikus lexikon.
