Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? – az élet legfontosabb kérdése ez – húzta alá Dr. Udvardy György veszprémi érsek az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletén a veszprémi református nagytemplomban.

A 2024. évi ökumenikus imahét tematikáját és istentiszteleti rendjét az afrikai Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport készítette. Az imahét programadó témája: „Szeresd Uradat, Istenedet… felebarátodat pedig mint saját magadat” (Lk 10,27). 

Az ökumenikus imanyolcad nyitóeseményén Dr. Udvardy György hirdetett igét. Elsőként kiemelte az örömöt, hogy együtt kezdheti az imahetet a keresztény közösség. Hangsúlyozta, hogy az egyesülés és egység megvalósulása Krisztus ismeretével és megvallásával érhető el.

– Isten az, aki teremti az egységet bennünk és közöttünk – hangsúlyozta az érsek.

Igehirdetésében  kifejtette, hogy az imák ereje által a Szentlélek gyűjt össze és erősít meg, az egyházat pedig az egység lelkévé teszi. Hisszük, hogy az imádságok áldást hoznak a közösségeknek, és mi magunk is áldásként jelenhetünk meg a környezetünkben. Dr. Udvardy György rámutatott, hogy az evangélium nemcsak elméleti tanítás, hanem konkrét cselekvésre ösztönöz. Az egyház feladata az, hogy az irgalom jegyében befogadja, gyógyítsa, erősítse és bátorítsa azokat, akik segítségre szorulnak.

Az igehirdetésen az érsek kihangsúlyozta, hogy az élet legfontosabb kérdése a vágy az örök életre, és ezt a választ a hit, a tanítás, a tanúskodás és a küzdelem hozza el. Az igazi kultúra, amire szükség van, a hit kultúrája, amely a jó, az igaz és a szép értelmezési pontját jelenti. A főpásztor kiemelte, hogy a hit hirdetése és az evangélium terjesztése nemcsak a fizikai segítségen túl, hanem az élet értelmének és a hit mélységének átadásán keresztül történik. Végül arra buzdított, hogy küzdjünk a jóért, és legyen bátorságunk megküzdeni azokért, akik még nem ismerték meg Jézus Krisztust. Az imádság és az együttéléseink által erősödjünk hitünkben és szolgáljuk az örök élet ügyét.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »