Minden évben megdöbbentő a virágvasárnapi liturgia “gyorsasága”: mikor a templomon kívül elkezdődik az ágak megáldásának szertartása, melynek keretében felhangzik a Jézus jeruzsálemi bevonulásáról szóló evangéliumi szakasz, majd hozsannázó énekeket énekelve és az ágakat kezünkben tartva gondolatban mi is ott vagyunk a Messiást éltető, üdvrivalgó tömegben.
Néhány perc múlva azonban a szenvedéstörténet éneklésekor már az emberi gonoszság hihetetlen megmutatkozásával szembesülünk Jézus kínjait hallva. Sokszor előfordulnak hasonló esetek az életünkben is. A jelenleg zajló háború kitörése szinte egy szempillantás alatt történt. Talán senki nem hitte volna, hogy ennyire felgyorsulnak az események néhány hete ugyanúgy, mint 2000 éve Jeruzsálemben. De ahogy akkor ott, úgy a történelemben máskor sem előzmények nélküli az emberi gonoszság kinyilvánulása. Látszólag minden rendben volt, mégis micsoda fondorlatos módon, szinte feltűnés nélkül szőtték már a háttérben a szálakat Jézus ellen hosszú hónapok óta a főpapok és a farizeusok irigységből, féltékenységből, haragból. Hányszor és hányszor ismétlődik meg ugyanez. Felkapjuk a fejünket egy-egy szörnyű gonosz cselekedet hallatán, de miért nem vette észre senki, hogy mi folyik a háttérben?
Napjainkban, mikor világszerte a béke helyreállásáért könyörgünk kérdezzük meg először magunktól: ügyelek-e arra, hogy a legszűkebb környezetemben béke legyen? Vagy esetleg én is családtagok, kollégák, szomszédok ellehetetlenítését vagy akár nekik való ártást szervezgetek időnként a háttérben és emiatt időzített bombát rejtegetek…?