A 2023. évi visszatekintőnkben ezúttal az októberi, novemberi és decemberi történéseket vesszük górcső alá.

Október

Erősek a reményben – ez a mottó egyszerre kijelentés, de cél és feladat is. Erősek akarunk lenni a reményben – jelentette ki Dr. Udvardy György veszprémi érsek, a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) záró ünnepi szentmiséjén.

Lisieux-i Kis Szent Terézt ünnepelték vasárnap Keszthelyen. A Kármelita Bazilika védőszentje tragikusan fiatalon hunyt el, tanításai azonban ma is érvényesek. A templom zsúfolásig telt hívekkel, az ország több pontjáról is érkeztek zarándokok. A búcsúi szentmisét főtisztelendő Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora celebrálta.

A névadó Magyarok Nagyasszonyának ünnepén búcsúi szentmisét mutattak be vasárnap a keszthelyi Fő téri templomban, amelyen ősbemutatóként felcsendült C. Tóth Zoltán Missa de Patrona Hungariae című miséje is.

Az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával rendhagyó egyházművészeti találkozókat szervezett a Veszprémi Főegyházmegye. A hajózással egybekötött zenei programsorozatot a Bonbon Matiné zárta.

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepén a veszprémi Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban búcsúi szentmisét mutatott be Dr. Udvardy György érsek, Felker Zsolt plébános koncelebrálásával. 

Az emberi lélek építését, gazdagítását szolgálja a hegedűkészítés mestersége – fogalmazott Dékány Sixtus OCist. emeritus apát, a Veszprémi Főegyházmegye oktatási vezetője a Hegedűkészítők Nemzetközi Találkozójának megnyitóján, amelynek a Veszprémi Főegyházmegye, pontosabban az impozáns Érseki Palota adott otthont.

Második alkalommal hívta kétnapos zarándoklatra a Veszprémi Főegyházmegye papságát és munkatársait dr. Udvardy György érsek, melynek során a mintegy 30 lelkipásztor és közel 50 dolgozó az észak-magyarországi régió két egyházmegyéjének néhány szépségét ismerhette meg.

Dankos Attila orgonaművész, a Szent Mihály Főszékesegyház februárban kinevezett zeneigazgatója már korábban megálmodott egy olyan orgona improvizációs koncertsorozatot, amelynek keretében társművészeti alkotások szolgálnak a zene ihletőjeként.

Október 21-én negyedik alkalommal csendült fel az orgona hangja, mintegy életre keltve a templomtérben kiállított három alkotást. A festmények után Orr Lajos szobrászművész alkotta szobrok voltak a zene ihletői. Három szobor, három zenemű, két művészet és két művész alkotása vitt mindenkit közelebb Istenhez. Az esemény a Katolikus Kulturális Hetek részeként került megrendezésre.

Bemutatták a keszthelyi Ranolder Oktatási, Kulturális és Sportközpont kialakítására vonatkozó nyertes tervpályázatot, amely a Kreatív Magyar Mérnök Kft. munkája.

Jól haladnak a jövő ősszel megnyíló keszthelyi Kiskastély óvoda építési munkálatai. A veszprémi érsekség mintegy hárommilliárd forintot fordít az épület s a környezet megújítására.

A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt figyelmet szentel az egyházmegye területén a pasztorális feladatokon belül a krisztusi életre való nevelésre, és oktatásra, valamint az eleink hitéről tanúságot tevő épített örökség megóvására, lehetőség szerinti fejlesztésére. Ez utóbbi országosan is kiemelt jelentőségű példája a pápai római katolikus főplébánia nagytemploma, valamint a térség a katolikus oktatás egyik helyi bázisa.

A bizalom olyan, mint a remény. A bizalom a kapcsolatot, a biztonságot, a jövőt jelenti. Összekapcsolódik a hittel, a reménnyel és a szeretettel – hangsúlyozta dr. Udvardy György érsek a Madách 200 Gondolat Fesztiválon, ahol A bizalom: alap? elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen vett részt.

November

Rég várt fejlesztést sikerült megvalósítani: a Veszprémi Főegyházmegye iskolabuszt adományozott a veszprémi Davidikum Római Katolikus Középiskola Kollégiumnak.

Tapolcán a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola diákjai pénteken, délután ünnepelték Szent Márton napját, amely szentmisével kezdődött. Dr. Udvardy György érsek atya mutatta be a szentmisét Csonka Nándor plébánossal, az iskola lelkiigazgatójának koncelebrálásával. 

Isten kegyelmi ajándékokat osztogat és nekünk ezekkel élni kell, ezeket használni kell embertársaink javára – hívta fel a figyelmet dr. Kulcsár Dávid atya az Árpád-házi Szent Erzsébet-ünnepén bemutatott szentmisén a Szent Mihály Főszékesegyházban november 19-én.

A nyitrai püspök, Mons. Viliam Judák meghívására 2023. november 18-án és 19-én a veszprémi érsek, Mons. Udvardy György meglátogatta a Nyitriai Egyházmegye székhelyét, melynek célja, hogy a Veszprémi Érsekségtől ajándékba hozza Boldog Gizella bajorországi magyar királyné ereklyéjét a Nyitrai Püspökségnek.

Jótékonysági bált rendeztek a Karitász javára. A Kis Szent Teréz Plébánián működő Kármelhegyi Boldogasszony Karitász munkáját támogatták. 150 vendég töltötte meg a Helikon Hotel rendezvénytermét. A jótékony cél mellett a közösség és a család szerepét hangsúlyozták a pénteki eseményen.

Az ünnepek közeledtével gyűjtést szerveztek a Veszprém-Főegyházmegyei Karitásznak a Tihanyi Bencés Iskola növendékei és tanárai.

December

A több tíz éves hagyományt követve, de új helyszínen gyújtották meg Veszprém város és az érsekség közös adventi koszorújának első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban december 2-án, szombaton este.

Dr. Udvardy György veszprémi érsek gyújtotta meg az első adventi gyertyát Keszthelyen.

A keszthelyi Ranolder-iskola teljes közössége részt vett az idei advent első rorátéján a Fő téri templomban. A hajnali szentmise után az intézmény udvarán álló koszorún Tál Zoltán plébános és Őry Gábor igazgató gyújtotta meg az első gyertyát.

Fontos a közös készület, bátorítsuk egymást az Atya akaratának fölismerésének az útján, de legfőképpen azon az úton, mit jelent megcselekedni az Atya akaratát – hangsúlyozta dr. Udvardy György veszprémi érsek a péntek hajnalban megtartott rorate szentmisén.

Advent második vasárnap előestéjén a Szent Mihály Székesegyházban a gyertyát Hegedűs Barbara alpolgármester valamint Dr. Takáts István érseki általános helynök gyújtotta meg. 

Az idei évben 28 millió forint összértékben, mintegy 3029 családnak tudott segíteni a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász – hangzott el a szervezet hagyományos, éves sajtótájékoztatóján.

Magasztos és lélekemelő pillanatokat élhettünk át a második alkalommal megrendezett Gospel Karácsony elnevezésű, teltházas koncerten a Veszprém Arénában.

Advent harmadik vasárnapja előestéjén a veszprémi Árpád-házi Szent Margit plébániatemplomban gyújtották az adventi koszorú rózsaszínű gyertyáját.

Már egészen közel kerültünk az Úr érkezéséhez. Ő az, aki gyógyít, vigasztal bennünket, aki új lehetőségeket tár fel előttünk. Őrá várakozunk, s már a várakozás is gyógyít, s már a várakozás is örömmel tölt el bennünket – hangsúlyozta adventi szentmiséjében a főpásztorunk, dr. Udvardy György.

Szeretetvendégséget tartott nehéz sorsú embertársainknak a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász a Veszprémi Érsekséggel és a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen.

Advent negyedik vasárnapján, délelőtt ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek a veszprémi Szent László-plébániatemplomba, ahol Dr. Udvardy György érsek mutatott be szentmisét Szabó János gazdasági helynökkel.

Dr. Udvardy György érsek mutatta be az éjféli szentmisét december 24-én a Szent Mihály Főszékesegyházban Dr. Takáts István érseki általános helynökkel, plébánossal valamint Darnai János atyával.

Isten betöltötte az ő ígéretét, Isten megmutatja az ő hűségét. Karácsony ajándéka ez – hangsúlyozta Dr. Udvardy György veszprémi érsek karácsonyi, ünnepi homíliájában.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »