Március 15-én reggel találkoztunk a veszprémi Mindszenty emléktemplomban, rövid közös ima, az Úrangyala után beszálltunk a buszokba és elindultunk. Várnunk kellett, mert útitársaink késtek. Az út szép tájakon vitt, közben elimádkoztuk az örvendetes olvasót.

09:30 órakor érkezünk Csehimindszentre, ahol a helybeli plébános, Déri Péter röviden bemutatta a templomot és beszélt a faluról is.

Tíz óra után nem sokkal plébánosunk, Schall Tamás atya bemutatta a szentmisét Mindszenty József boldoggá avatásáért és értünk. A szentbeszédben keresztény hazafias kötelességeinkre hívta fel a figyelmünket Mindszenty József példáját állítva elénk. „Legyünk most az imádság nemzete! Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt s bizalmat meríteni…”

Kántor nem volt, de énekeltünk. Nagyon jólesett!

A szentmise után átmentünk a Mindszenty-emlékházba. Fukszberger Imre polgármester elmondta a Mindszenty-emlékház történetét, ezután megnézhettük a Terror Háza állandó kiállítását. A polgármester úr minden kérdésünkre válaszolt, s miután újra összegyűltünk a ház udvarán, a jövőbeni tervekről faggattuk.

Ebédünket Bögötén a Patyi étteremben költöttük el, közben a levegő kinn – az előrejelzésnek megfelelően – lehűlt, a szél feltámadt, szemerkélni kezdett az eső. Ezért ebéd után buszra szálltunk és hazajöttünk. Az ebéd és az időjárás hatására a legtöbben végigszunyókáltuk az utat.

Még mielőtt a társaság szétrebbent volna, Tamás atya szavára egy csoportképre összeálltak a templomunk lépcsőjén. Jókedvűen búcsúztunk el egymástól és otthonunkba tértünk.

Istennek legyen hála!

                                                                                                              Kurek Annamária

[simpleviewer gallery_id=”494″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »