Hol tartunk a megvalósításban?

  1. A Katolikus Egyház a Püspöki Titkárságon keresztül bejelentette hitoktatási szándékát és készenlétét az iskolák igazgatóinál. /megtörtént febr. közepén/
  2. Elkezdődött és FOLYAMATBAN VAN a településenkénti/iskolánkénti bejelentkezés a plébánosok/hitoktatók részéről.
  3.  Az egyház képviselői és az iskola igazgatója a szülők tájékoztatását megbeszélik.
    – az igazgató a felelős a tájékoztatásért, lehetőséget kell adni az igényeink szerinti megjelenésre /ez nem függ a többi egyház bemutatkozási szándékától, formájától/
    – nekünk érdekünk, hogy vonzó módon be tudjuk mutatni /személyesen, levélben, stb/ az iskolában tanítandó katolikus hittant.
  4. Elkezdődött a szülői értekezletek összehívása a tájékoztatás érdekében.
  5. Tájékoztató leveleken, szórólapokon, plakátokon keresztül is tájékoztassuk a szülőket arról, hogy mit kínál a katolikus hittan. Juttassunk el a szülőkhöz nyilatkozatot, amelyben kérhetik gyermekük számára a hittant. Ez lehet iskolán keresztül az igazgató tudtával-engedélyével, de egyénileg is, az egyházközség megbízásából is felkereshetjük a szülőket!
  6. Az iskola feladata összegyűjteni a nyilatkozatokat. Jó tudni, hogyha a szülők nem nyilatkoznak, akkor ezzel automatikusan az erkölcstanra kérték gyermeküket.  A határidő elsősöknél április 30., ötödikeseknél május 20. Érdemes figyelembe venni az igazgató által meghatározott határidőt!
  7. Az elsősök beíratása április 8. és 9., ekkor lesz lehetőség találkozni a szülőkkel. Próbáljunk meg jelen lenni a beiratkozáskor – erre a jogi lehetőségünk megvan –, hogy a felvetődő kérdésekre személyesen tudjunk válaszolni, és az előre elkészített tájékoztató anyagunkat személyesen adhassuk át!
  8. Több helyen jelezték, hogy az iskola/igazgató tantervet, tanmenetet, tankönyv megnevezést kért. A hittannal kapcsolatban nem az igazgató, hanem az egyházi jogi személy, nálunk a püspök /Érsek úr/ az illetékes. Az igazgató feladata a rendelet szerint, hogy a rendelkezésére bocsátott anyagokat hozzáférhetővé tegye. Ha jónak látjuk, adhatunk le tanmenetet, ha ezt az utat látjuk jónak ahhoz, hogy a szülők betekinthessenek abba, amit tanítani fogunk. De lehet, hogy meggyőzőbb a mi kezünkben egy-egy hittankönyv, vagy eddigi hittanosaink munkájának bemutatása.
    /A tankönyvet, amelyet az Érsek Úr megnevezett – ISTEN SZERET MINKET -, a kedvezményes tankönyvlistára felveszik. Ezért érdemes lesz megnevezni, így lehet, hogy ingyenes lesz elsőseink számára. Ennek május 20. a határideje, addig várjunk./
  9. Miközben a beíratás zajlik, előkészítjük a hitoktatásunk tartalmi részét. Egyházmegyénkben a javasolt hittankönyv első osztályban: Isten szeret engem. Az Ecclésia kiadó most megjelent hittankönyve a gyerekeknek szánt segédeszköz-csomaggal együtt 910 Ft. /Most van folyamatban a tankönyvcsomagba való felvétele és ekkor ingyenes lehet az elsősöknek./ A hitoktatók számára a használatot segítő kézikönyv is van, óravázlatokkal. Ehhez a tankönyvhöz tudunk használható, a nálunk szokásos tanmenetet is adni, amely az évi egyházmegyei programot is tartalmazza.

    Ötödik osztályban a Szentírást tanítsuk! Kezdőknek, haladóknak egyaránt érdekes tananyag. A Válaszol az Úr vagy Üdvösségünk története vagy a Könyvek Könyve hittankönyvet egyaránt javasoljuk feldolgozásra. Tanmenetet szintén fogunk adni a felhasználható diafilm, DVD és videó-ajánlással, elérhetőséggel.

  10. A felmerülő problémákról jelzéseket kérünk a Konzultációs Irodába.
    /email: laszloplebaniavp@chell.hu , tel.: 20/823-1203/

VIGYÁZAT!
– Van igazgató, aki nem akar változtatni az eddigi gyakorlaton, tehát délutáni, fakultatív órában szeretné a hittant továbbra is, és délelőtt pedig mindenkinek erkölcsórát tervez! Ez törvényellenes! Az ilyen próbálkozásokat, akadályoztatásokat jelentsük!
– Előfordult, hogy tájékozódó jelleggel nyilatkoztatták a szülőket, hogy mit szeretnének. Így akarták felmérni az erkölcstan továbbképzés igényét. Ezzel zavart okoztak a szülők körében, és a szükséges információk nélkül késztették döntésre őket.  Ezek nem érvényes nyilatkozatok, nem is kötelezik a szülőket, de ha lehet, akadályozzuk meg, hogy ilyen történhessen.
–  Figyeljünk oda, hogy legalább az eddig is hittanra járók, és a különórák miatt nem járó, de érdeklődő, gyakorló katolikusaink nyilatkozzanak a katolikus hittan mellett, mert a nem-nyilatkozással az erkölcstant kérik.
– Figyeljünk arra is, hogy nyilvánvalóvá váljék: az iskolai hittannak nem feltétele a keresztelés, nem kötelező a misére-járás. Akik nem vállalják a vallásgyakorló életet, azok is járhatnak hittanra, még tudhatnak is ötösre! A szentségek vételéhez szükséges a vasárnapi misére-járás.
– Figyeljünk arra is, hogy a szülők megértsék: a plébániai hittan nem helyettesíti az iskolai hittant. Azaz, aki az iskolájában nem vállalja fel katolikus hittanosságát, az ne tartson igényt a plébániai hittanra sem.
– Ugyanígy ne csak a szentség-kiszolgáltatás évében kérjék a katolikus hittant, mert a kihagyott éveket nehéz lesz pótolni.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »